Az ecuadori főváros, Quito több szempontból is különleges hely. Itt 23 óra 56 perc és 04 másodpercbe kell sűrítenünk a napi programot, márpedig ezekből nincs hiány. Az ország második legnagyobb városa még mindig a spanyol gyarmati városok jellegzetes hangulatát őrzi, ezernyi titkot rejt. És mivel a főváros az Egyenlítőnél található, számtalan érdekességet is kipróbálhatunk vagy megtapasztalhatunk utazásunk alatt. De mit is?

Quito nem messze fekszik az Egyenlítőtől, amely mint tudjuk a Föld leghosszabb szélességi köre (0°). A La Mitad del Mundo (a Világ közepe) egy parányi település Quito közelében, talán nem is ismernénk, ha nem itt lenne az Egyenlítő emlékműve, a turisták kedvelt célpontja. Rengeteg ötletes fénykép készül itt, hiszen az utazó egyik lábával az északi, míg másikkal a déli féltekén állhat. Mellette történeti múzeum, planetárium, különböző kiállítások és üzletek láthatók. Hálásak lehetnek a helyi vállalkozók a franciáknak, ugyanis az Egyenlítőt 1736-ban Charles Marie Condamine vezetésével egy csoport francia tudós mérte le és határozta meg. Pontatlanul. A modern eszközöknek hála mára ugyanis sikerült pontosan bemérni a világ közepét és az éppen 240 méterrel odébb található; érdemes ellátogatni az itt kialakított kis múzeumba is. Itt ugyanis saját szemünkkel győződhetünk meg róla, hogy Quitoban 90°C –on forr a víz 100°C helyett. Megtapasztalhatjuk, hogy az Egyenlítőn rosszabb az egyensúlyérzékünk (nem tudunk csukott szemmel, széttárt karokkal tyúklépésben egyenesen végigmenni), és az erőnk is kisebb. De ugyan ki bánja ezt, mikor az Egyenlítőn kevesebb a súlyunk is. Tehát bátran jöhet egy tábla kiváló ecuadori csokoládé!! A Coriolis-erőkről is megtudhatunk itt egy keveset, bár inkább kegyes csalásról van itt szó a turisták kedvéért. A bemutató során az „északi” féltekén a lefolyó víz az egyik irányban folyik, a „déli” féltekén (az „északi”-tól néhány méternyire) pedig vele ellenkező irányban. A Coriolis-erők különbsége ilyen kis távolság esetén gyakorlatilag elhanyagolható, a forgásirányt a demonstrációt végzők kis trükkel hozzák létre, de ez semmit nem von le az élményből.

Már az első, 1978-ban közzétett UNESCO világörökség-listán is rajta volt, amikor Európa összesen még csak három hivatalos világörökséget tudott a magáénak. A 2850 méter tengerszint feletti magasságban elterülő Quito egy inka város romjaira épült a 16. században. A vulkánokkal körülvett terület az Inka Birodalom második legjelentősebb közigazgatási központja volt. 1917-ben egy földrengés miatt súlyos károkat szenvedett, de ennek ellenére Dél-Amerika városai közül Quito óvárosa maradt fenn a legjobb állapotban. A quitói barokk stílus jelentős alkotásai a San Francisco- és a Santo Domingo-kolostor, valamint a jezsuita La Compania-templom spanyol, olasz mór, flamand és helyi építészeti jellegzetességeket mutatnak. A 16. században egy inka palota maradványaira épített San Francisco-templom a város legnagyobb és legrégebbi keresztény temploma. 1755-ben egy földrengésben megrongálódott, a jelenleg is látható épület az újjáépítés eredménye. A templomokra a gazdag belső díszítés jellemző. A gyarmati időszakban Quito belvárosában éltek az legmagasabb társadalmi osztály tagjai, ebből a korból származnak az UNESCO oltalom alatt álló óváros fennmaradt palotái.

A legjobb minőségű csokoládét az Ecuadorban, Madagaszkáron, vagy Venezuelában termesztett Criollo fajtából készítik. A lágy, selymes ízű Criollo a legritkább, csupán az összetermelés 2-3%-át adja, így igazi csemegének számít. És hol máshol kóstolná meg az ember, ha nem helyben, Ecuadorban? És bár Guayaquil a csokivilág közepe, Quitóban sem fogunk csalódni. Érdemes részt venni egy-egy komplett túrán, de ha a rendelkezésre álló idő limitált, akkor kisebb kakaóüzemek meglátogatása is felejthetetlen élmény lesz. Persze mind kóstolóval! Megnézhetjük, ahogy a kakaófa termését felvágják, a babokat kiszedegetik, majd végigmegy a teljes gyártási folyamaton, melynek végén ott a csoda: a csokoládé. A Pacari többszörös világbajnok csokoládék kézműves műhelye, bárki ellesheti itt az alapokat.

A Szent Ferencről elnevezett quitói piac sokkal több, mint egyszerű bevásárlóközpont, roskadozó pultokkal, színes forgataggal. A nyüzsgő, fedett vásárcsarnok már jó 120 éve minden nap megtelik élettel és temérdek áruval. Van itt az alpakka pulóvertől a különleges fűszereken át disznókörömig minden. A száznál is több árus mellett békésen megférnek az éppen ebédelő családok vagy a hivatásos csodatévők is. Némi készpénzért leveszik rólunk az átkot, megszabadítanak a rémálmoktól. (A helyi fizetőeszköz is egy furcsaság: a papírpénzek igazi amerikai papírpénzek, viszont a fémpénzek megmaradtak eredetinek, a centavo-t használják aprónak. Kedden és pénteken hosszú sorok alakulnak ki, ezek a napok kedveznek- állítólag- a csalánnal csapkodásnak. Egy lestrapált zuhanyfüggöny mögött zajlik a kezelés, itt inthetünk búcsút a reumás fájdalmaknak és a rossznak.

Az elmúlt években a fővárosban gombamód szaporodnak a kis kézműves sörfőzdék, bátran kijelenthetjük, hogy a sör nemzeti itallá vált. Ennek ellenére vagy ezzel együtt is szívünk a canelazo felé húz, ami egy fűszeres, meleg, alkoholos ital. Kóstolják meg mindkettőt! De nem lehet nem észrevenni, hogy mostanra több, mint 50 márka jelent meg Quitóban, ezeket otthon vagy kis üzemekben készítik, a hazai fogyasztók nagy örömére. Számuk meghaladja a harmincat is, és a szóbeszédek szerint hamarosan a Szent Ferenc kolostor 300 éves recept alapján készült szerzetesi sörét is megkóstolhatjuk. Az eredeti sörfőzde 1566-ban épült, maradványai ma is látogathatók, akárcsak a számtalan apróbb új társa.

A macskaköves La Ronda negyed a kreatív alkotók kedvelt találkahelye, amolyan szabadtéri alkotóműhely az óvárosban. Kézművesek árulják itt egyedi portékáikat, utcazenészek szolgáltatják a ritmust, komédiásoktól hangos a bohém környék. Míg elvegyülünk a színes forgatagban megkóstolhatjuk a naranjilla juice-t. A „quitói narancs” bogyóit pürésítik, édesítik és jeges vízzel keverik. De kipróbálhatjuk az empanadas-t is, a a hússal töltött tésztabatyut is és persze a válogatott csokoládé-, és kávékülönlegességek sem hiányozhatnak.

Éjjel – ne feledjük, itt minden nap pontosan két 12 órás szakaszra oszlik, nincs rövidebb, vagy hosszabb napszak! – telik meg igazán élettel a környék, benépesülnek az éttermek teraszai, a bárok előtt emberek iszogatnak vidám hangulatban és mindent beleng az ecuadori specialitások finom illata. Nem szabad kihagyni, fényképezni meg szinte kötelező!

A La Mariscal bizonyos értelemben a Ronda párja, a hipszter verzió, ahol a vibráló, modern, fejlődő Quitóból kapunk ízelítőt. Innen sem hiányoznak a felkapott éttermek és bárok, a trendi üzletek kirakatai is tömve vannak, a kényelmes butikhotelek nagy része is itt található. Egyszerre nagyon helyi és nagyon nemzetközi az atmoszféra, művészekből is vegyes a felhozatal. Van itt mozdulatművész, táncos, akrobata, festő és persze zene minden mennyiségben.