Isztambulban kipróbálhatjuk az igazi hamam-élményt, amikor hozzáértő dolgozó fürdet és masszíroz. A hamam több órán át tartó rituálé, ahol a test fizikális megtisztulása mellett fontos szerepe van a szellemi felfrissülésnek is. A 40-50 Celsius fokos állandó hőmérséklet, az alapos habos-szappanos masszázs, a pihenés kikapcsolja az embert. A finom menta vagy almatea már csak hab a tortán. A fürdők építészeti élményt is jelentenek, kialakításuk szimbolikusan az univerzumot képezik le, a fürdő maga pedig a paradicsomot jelképezi. A törökfürdők eleinte a római, illetve bizánci fürdők mintájára létesültek, hőfok szerint osztották fel azt. Így aztán a klasszikus törökfürdő három részből áll: öltözőterem, átmeneti helyiség, forró fürdőterem. Több évszázados hagyománya van a közfürdőknek Isztambulban. Konstantinápoly elfoglalása után az új fővárosban hatalmas közfürdőket építettek a török uralkodók. Az egyik leghíresebb, ma is fürdőként működő hamam a Çemberlitaş Hamamı, mely 1584-ben épült.

A 9 tagból álló szigetcsoport veszélyeztetett természeti érték, mert szakértők szerint egy esetleges földrengés következtében megsüllyednének, s csupán a csúcsuk látszódna ki a vízből. Igazi felüdülést kínáló hely az isztambuli őrült forgatag után, a festői környezet és a homokos strandok szöges ellentéte a szárazföldi résznek. A szigetek régies hangulatát őrzi az a döntés is, miszerint nem lehet itt gépjárművel közlekedni. A Márvány-tengert pöttyöző szigetecskékhez Isztambul Kabataş kikötőjéből indul a hajó. A legnagyobb közülük Büyükada, ez a hajó végállomása. Azok számára, akik Isztambul történelmi nevezetességei mellett jó levegőre, sok sétára és nyugalomra vágynak, javasoljuk, hogy látogassanak el ezekre a gyönyörűséges szigetekre!

És közben egyiket sem veszítjük szem elől. Azért ez menő! Isztambul, Európa legnépesebb városa igazán különleges fekvéssel dicsekedhet. A város a Boszporusz és a Márvány-tenger két oldalán terül el, Európa és Ázsia osztozik rajta. Területileg ugyan kisebb része van Európában, mégis európai városnak tartják. Megreggelizhetünk Európában, majd a Boszporusz-hídon átrobogva már Ázsiában fogyaszthatjuk el az ebédet. Vacsorához már ismét Európában teríthetnek nekünk.

A Galata-torony Isztambul egyik meghatározó épülete. Története során többször újjáépítették a dombon álló 61 méter magas kör alakú masszív tornyot. Ma a torony tetején kilátó fogadja a látogatókat, de használták ezt „kifutópályaként” is. A XVII. században az egyik első „repülős”, Hezarfen Ahmet Celebi erről a toronyról rugaszkodott el, hogy a Leonardo tervei alapján saját maga által gyártott szárnyakkal átrepülje a Boszporuszt, majd Ázsiában landoljon. Ezt az egyik első repülésként tartják számon. Sikerrel vette a 3 km-es távot, bár irigyekre is szert tett. A szultán nem viselte túl jól, hogy van nála különösebb képességű földi halandó, így Celebit Algériába száműzte.

A fűszeres, zaccos török kávé Isztambulból indult hódító útjára. A XVI. században Jemenből kerültek a pörkölésre váró kávészemek az akkori fővárosba. A kávé kulcsa maga a főzés. A kávét hagyományosan egy rézedényben készítik, ebbe mérik bele az adagonként nagyjából 1 dl vizet, majd tetejére az adagonként 1-2 kávéskanál őrölt kávét. Ezt a kávét gondosan, aprólékosan kell elkészíteni, anno a palotákban is külön kávészakértőket alkalmaztak. A kávét nem szabad elkeverni a vízben, hagyni kell a tetején úszni egészen addig, míg a kávé át nem ázik, s le nem süllyed a víz aljára. Valójában a kávét nem is kell főzni, hiszen nem szabad megvárni, míg a víz felforr. Amikor a víz elkezd melegedni, akkor a folyadék tetején a hab elkezd sűrűsödni. Ekkor félre kell húzni egy kicsit, le kell venni a tűzről, majd újra kezdeni. Három-négy alkalommal is vissza lehet tenni a tűzre, addig, míg a tetején a hab egyre sűrűbb és sűrűbb lesz. Minél sűrűbb a végeredmény, annál jobb a kávé. A török kávét feketén isszák, csak cukorral és kardomommal ízesítik.

A vízipipa, törökül nargile vagy hookah évszázadok óta létezik, a török kultúra egyik alapeleme. Az 1700-as években vált igazán közkedveltté, az Oszmán Birodalom utolsó szakaszában már igazi státuszszimbólumnak számított. Aki a szultánnal közösen vízipipázott, a legnagyobb megtiszteltetésben részesülhetett. Ma is rendkívül közkedvelt, fiatal férfiakat és nőket egyaránt láthatunk, amint a vízipipa nyugtató, illatos füstjét élvezik. A hookah bárokban vagy kávézókban a személyzet készíti elő a vízipipát, az általunk kiválasztott ízű dohányt teszi a dohánytartóba, és izzó szenet is biztosít, melyet időközönként a kávézót körbejárva minden vízipipán kicserél. A legtöbb vízipipázásra alkalmas kávézót Isztambul Tophane negyedében találhatjuk, ezért is becézik ezt a helyet Nargile-központnak. A legtöbb kávézóban a vendégek fákkal körülvett, árnyékos kertekben vízipipázhatnak, így a nem dohányzók is nyugodtan betérhetnek.

forrás:https://www.facebook.com/muralistanbul

Isztambul modern, kozmopolita város. Az ázsiai oldal központjának számító Kadıköy városrész utcáit járva egyszerre találkozhatunk a tradicionális és a legmodernebb életformával. Ez utóbbi számtalan nívós, ötletes, humoros és figyelemfelkeltő Street Art alkotásban manifesztálódik az egyedi atmoszférájú Kadıköyben. A művészek az utca szokatlan felületeit használják vászonként, vidám színekkel és ábrákkal öltöztetik a csupasz falakat, teszik izgalmasabbá a városképet. Jellegzetességük a humor, az irónia, a könnyen érthető, intenzív mondanivaló. A street art izgalmas, innovatív stíluságazat: „vizuális izgatószer”. Évek óta fesztiválja is van itt ennek a művészeti ágnak, egyre profibb és népszerűbb alkotások születnek.

Bár az ostáblát két ember játssza, mégis közösségi program. Az utcán, teaházakban gyakran előkerül a tavla, a 24 háromszögre felosztott tábla. Győzelmi pontokért megy a parti, bár leginkább a társaság számít, még a vereség is belefér. Bármikor leülhetünk egy furfangos helyivel meccselni, rögtön körénk fog gyűlni a drukkerek hada. Stratégiai gondolkodásra és helyes taktikára van szükség a nyeréshez, a vesztes fizeti a teát vagy kávét. Szórakoztató, 100%-ig isztambuli kikapcsolódás bekapcsolódni egy-egy játszmára.

A török tea Törökország legnépszerűbb itala. A törökök naponta többször is isszák, és fontos része a baráti és üzleti megbeszéléseknek. És ugyebár egy bazári alkudozás itt simán felér egy üzleti tárgyalással. A török tea az üzleti élet fontos része. Nincs olyan tárgyalás, megbeszélés, amelyiken ne lenne a tea főszereplő. Turistaként ha teával kínálnak, akkor nyugodtan fogadjuk el. Ez ajándék, és azt jelenti, hogy komolyan vesznek minket. Mi meg vegyük komolyan az alkudozást! Mindenki drámai módon licitál, hadonászva magyaráz, hatalmas színjáték keveredhet. De az udvariasság alapkövetelmény mindkét féltől.

Minden utazásra igaz, hogy csak akkor lehet teljes az élmény, ha az adott ország gasztronómia kincseit is felfedezzük. Különösen igaz ez egy olyan országban, ahol a fűszeres keleti ízvilág ötvöződik az európaival. Nem kell feltétlen drága éttermekre gondolnunk, ha „megkóstolnánk „ Isztambult. Sőt! A finom ízeket utcai árusok varázsolják tányérunkra, elképesztően nagy választékban. Ha van hely, ahol nem lehet éhezni, akkor a Boszporusz menti város biztos ilyen. A legnépszerűbb a simit, köralakú perec, tetején szezámmaggal, filléres finomság. A Galata-híd környéki halászhajók szendvicseit se hagyják ki, mennyei, friss halas ebédet vásárolhatnak néhány líráért. A tantuni, a dürüm különböző húsos tekercsek, isteni finom fogások. A süt mısır nem más, mint a parázson sütött kukorica, ezért sem kell mélyen a zsebünkbe nyúlni. Egy-egy adag lahmacun (török pizza) vagy börek (ropogós pite) sem fogja megterhelni a nyaralás költségvetését, viszont bearanyozza a napot. Csipegessenek az utcai finomságokból, nem fogják megbánni!

A dervis szó a köztudatban a muzulmán szúfi testvériség képviselőire utal, akik a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan szegénységben, aszkétaéletet élnek. A dervisek misztikus kapcsolatban állnak Allahhal, imádkozással, meditációval, tánccal kerülnek közelebb hozzá. A leghíresebbek a kerengő dervisek, azaz a mevlevik . Megígéző mozgásukkal immár 800 éve kommunikálnak Alahhal. Ma népszerű turistalátványosságnak számít egy-egy kerengő dervis előadás, a dervisek hagyományos szúfi zenéje pedig a populáris zenébe is belopta magát. Bő, szoknyaszerű ruhában kecsesen forognak saját tengelyük és a színpad középpontja körül, fejükön csúcsos fejfedő. Amit látunk, az nem elsősorban tánc, hanem egy aprólékos koreográfiával megszerkesztett és összetett szimbólumrendszerrel rendelkező szertartás.