Határtalan élmények

India és Pakisztán 3323 km-es közös határszakaszán található a Lahore melletti Wahga település és az azonos nevű határátkelő. Leginkább egy hagyományőrző parádéról nevezetes, melyet zászlólevonás címén minden nap megrendeznek naplemente előtt. Nagy tömegek gyűlnek össze, hogy megfigyeljék a gondosan koreografált pompás szertartást, ami vicces lenne, ha nem lenne olyan komoly. Mind a pakisztáni, mind az indiai katonák extravagáns ünnepi egyenruhába öltözve vonják le lobogóikat, összehajtják őket, kezet ráznak a túloldalon lévő társaikkal, majd bezárják a határkapukat és mindenki hazamegy. A ceremóniát 1959 óta minden nap megtartják, ám állandóan fejlesztik. Ami nem változik: nagyon magasra emelik a lábukat a lépéseknél, pödrik nem mindennapi bajszukat és dobálják a sisakjukat. A cipőjük minden egyes lépésnél hangosan csattan. A határ mindkét oldalán egészen pontosan ugyanazokat a mozdulatokat végzik, mintha egymás tükörképei lennének. Külföldiek VIP vendéglátásban részesülnek, első sorban ülve szemlélhetik a színes ceremóniát.

A Stanstead és Beeble Plain településeket elválasztó, 1783-ban meghúzott országhatárt egy sárga vonal jelzi. Stanstead Kanadához, míg a másik település az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozik. Ez sokáig nem is okozott semmiféle problémát a helyiek életében, de a világ változik. Az út mentén térfigyelő kamerákat helyeztek el, valamint a határvédelmet is megerősítették, a lakosoknak pedig ahhoz is bejelentést kell tenniük a határőrségnél, ha meg akarják látogatni az út túloldalán lakó barátaikat, rokonaikat. Amennyiben ezt elfelejtik, Kanadában ezer dolláros bírságra számíthatnak, az USA-ban élőknek akár ötezer dollár vagy két év börtönt is lehet a büntetés a határsértésért. Nem egyszerű az élet, elég csak belegondolni mivel jár a környékbeli Haskell közkönyvtárat és operát felkeresni. Az épületet kettészeli a kanadai-amerikai határ, ami közvetlenül a gyermekszekció mellett húzódik. A helyiek ügyesen megoldották a problémát: az épületnek mindkét ország felől van bejárata, még a határon sem kell átlépniük ahhoz, hogy bemehessenek.

Hasonlóan jártak Baarle lakói is, csak bírságok híján itt sokkal viccesebb a kettősség. Baarle-Nassau és Baarle-Hertog tulajdonképpen egy város, de két ország osztozik rajta, méghozzá elég bonyolult módon. Nem túlzás azt állítani, hogy a két királyság határvonala a világon a legbonyolultabb és legészszerűtlenebb. Egy 1198-as szerződés okozza a kalamajkát, ekkor oszlott két részre Baarle faluja. Belgium függetlenné válásáig nem is volt különösebb gond, ám 1830-ban az döntötte el, hogy ki melyik ország állampolgára, hogy merre nézett a bejárati ajtaja. De a helyieket sem ejtették fejükre! Egyesek befalazták az eredeti ajtót, és azon az oldalon nyitottak egy újat, ahová tartozni akartak. Leginkább azért, mert abban az országban enyhébbek voltak a törvények és az adóterhek. Olyan is akadt, aki úgy játszotta ki a hatóságokat, hogy az ajtaját a határvonal közepén helyezte el, így lehetetlen volt eldönteni, melyik ország törvényeit kell betartania. Az eltérő törvények mai napig okoznak érdekes helyzeteket. Hogy mást ne említsünk, holland oldalon az éttermek korábban zárnak, ilyenkor a vendégek átteszik a székeiket asztallal együtt a belga részre. Vagy például mivel a belga oldalon kevésbé szigorú a tűzijátékok forgalmazása, rengeteg holland zarándokol át "külföldre", hogy méltóképpen ünnepelhessék az Újévet. De van itt egyéb érdekesség is! A településen mindenből kettő van, két városháza, két templom, két postahivatal, két tűzoltóság, és két rendőrség (utóbbi szigorúan ugyanabban az épületben). Belga közműcégek szolgáltatják az áramot és a telefont, hollandok a vizet és a gázt. 1996-ban tettek egy utolsó kísérletet a helyzet rendezésére, de mindkét ország Parlamentje elutasította azt. A helyiek azonban ezt egyáltalán nem bánják, szerintük a kusza országhatár nélkül kifejezetten unalmas és egyhangú lenne az életük. Szerencsére nincs "kemény" határ a két ország között, tehát az egyetlen módja annak, hogy meghatározzuk, kinek a területén tartózkodunk, az a járdába behelyezett fehér keresztek keresése, amelyek minden egyes határmetszetet jelölnek.

Az Antarktiszon 7 ország rendelkezik jelenleg el nem ismert területi igénnyel. Noha itt nincsenek városok vagy települések, van egy pont, amely e hét ország Antarktiszi területi igényeit szimbolizálja: a Déli-sark. Az Antarktiszra eljutni keveseknek adatik meg, igazi kuriózum. Az Antarktisz egy végtelen, fehér vadon, ahol olyan nagy felfedezők lábnyomaiban lépkedhetünk, mint Amundsen vagy Scott. A rendkívüli utazásra vállalkozók jellemzően Argentína felől, Ushuaiából hajóval indulnak a jeges kontinens felé. Szerencsére az Antarktisz-egyezmény szabályoz minden tevékenységet, ami a Déli-sarkon zajlik, így a kontinens valóban a béke és a tudomány szigete maradhat. A túraszervezők kiemelten ügyelnek arra, hogy e sérülékeny ökoszisztémára a lehető legkisebb mértékben hasson az emberi jelenlét. Zord határőrök helyett szamárpingvinekkel, kárókatonákkal, elefántfókákkal, esetenként bálnákkal lehet itt összefutni.

Az Iguazú-vízesésen Argentína és Brazília osztozik az Iguazú Nemzeti Park területén. Elképzelni sem lehet ennél drámaibb országhatárt. A világ 7 természeti csodája között számon tartott vízesés 270 különálló zuhogóból és kisebb vízesésből áll, melyek a folyón 2,7 kilométer szélességben húzódnak. A területet, melyre az argentin és a brazil hatóság is felügyel az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Az argentin oldalon található nemzeti parkban három ösvényen is megközelíthetjük a vízesést: alulról, felülről, illetve a folyón a lefektetett rámpákon átsétálva a nevezetes Ördögtorok-szakadékhoz, ahol a legmagasabb pontról, 82 méter magasról zuhan alá a víz. A brazil oldalon található nemzeti parkban egyetlen ösvény visz – végigvezet a vízesés teljes hosszában, a folyó túloldalán. Ezen az oldalon látni a vízesés méreteit, a teljes panorámát.

Időutazás és határátlépés egyszerre. Drótkötélpályákból számos ötletes és rendkívüli van a világon, olyan azonban csak egy, amelynek kezdő és végpontja más országban, ráadásul más időzónában is van. Az andalúziai Sanlúcar de Guadianát és az algarvei Alcoutimt a Guadiana folyó választja el egymástól, természetes határvonalat képezve a két ország között. A folyó felett egy 720 méter hosszú drótkötélpálya van kifeszítve, így pár perc alatt átutazhatunk Spanyolországból Portugáliába. A drótkötélpályán 70-80 km/órás sebességgel lehet átsiklani egyik országból a másikba. A pálya indulási pontja a guadianai kastély oldalában, végállomása pedig 15 méteres magasságban található Alcoutimban. A Límite Zero nevű látványosságra 20 euróért válthatunk jegyet, a visszautat komppal tehetjük meg, a jegyár ezt tartalmazza is. A drótkötélpályán lecsúszók egy sisakkamerát is kapnak, valamint a megörökített videó mellé egy emléklapot is. És van még egy furcsaság: az eltérő időzónák miatt Portugáliában egy órával korábban van, mint Spanyolországban, így a résztvevők egy „időutazáson" is részt vesznek.