Élmények a világ körül

Keresés

Badacsony és környéke
Badacsony és környéke

Badacsony és környéke

Badacsony és környéke

Nem hiába múzsája az íróknak, költőknek és festőknek hosszú évszázadok óta e csodálatos vidék. Lankáin és festői tájain tökéletes kikapcsolódás vár, ideális hely azok számára, akik a nyüzsgő strandhangulat helyett csendre és nyugalomra vágynak. A 438 méter magas, jellegzetes koporsóformájú Badacsony alakja egyesek szerint inkább bormámoros szőlőpásztor gyűrött kalapjára emlékeztet. Nevét öt település is viseli: Badacsony mellett Badacsonytomaj, Badacsonylábdihegy, Badacsonyörs és Badacsonytördemic. Badacsonyon járva a jó borok mellett lépten-nyomon Kisfaludy Sándor emlékébe botlunk, aki romantikus költészetében adott hangot a táj iránti rajongásának és Szegedy Róza iránt érzett olthatatlan szerelmének. Van itt Kisfaludy út, Kisfaludy-forrás, Kisfaludy-kilátótorony és természetesen Kisfaludy-ház az író emlékeivel. A ház mögött található a legendás Rózsa-kő, mely Rózáról kapta a nevét, a legenda szerint, ha egy szerelmespár kézen fogva, a Balatonnak háttal ráül, még abban az évben egybekel. S ha már itt járunk, a híres Szegedy Róza-házat is feltétlenül meg kell nézni, mely késő barokk díszítésével, nádtetőjével megkapó szépségű.

A kifinomult ízlésű utazó nem csak a szemét, de ízlelőbimbóit is megörvendeztetheti a Badacsony vidékén az itt fellelhető változatos gasztronómiai örömökkel és a jó borokkal. Badacsonytomajon a Laposa Borbirtokon a kitűnő borok mellett a teraszról nyíló panoráma is meghatározó élmény! A hajóállomástól rövid sétára lévő Kishableány fiatalos gasztro-és borbár, a hegyoldalban megbújó újonnan nyílt FrissTerasz borbárban a gyerekes családok is kényelmesen ellazulhatnak, élményeihez a Balaton látványa is hozzátartozik. A badacsonyi remek helyek, pincészetek, éttermek és borbárok tárháza páratlanul gazdag, csak győzze felfedezni a szomjas utazó! Július 14 és 30. között Badacsony Parkjában a BOR7 Badacsony színes borfesztiválja vár izgalmas gasztronómiai és zenei programokkal – és persze csodálatos borokkal!

A környéken is akad bőven látnivaló!
A Vulkánok völgyében a Tapolcai-medencéből festőien emelkednek ki a pannonkor végén feltörő vulkánosság sajátos képződményei, a Balaton-felvidék ékességei: a tanúhegyek. A Badacsony mellett a Szent György-hegy és a Csobánc alakja messziről koporsóformát ad, míg a Gulács, a Tóti-hegy, a Hegyesd és a szigligeti Várhegy bazaltkúpjai cukorsüveghez hasonlítanak. Számos ritka növény-és állatfaj és botanikai kuriózum él itt. A szigligeti és a csobánci várrom, a Szent György-hegyi barokk Tarányi pince és Lengyel kápolna, a szigligeti kastély és udvarház, a gazdag népi oromdíszekkel ékes Szabó Flórián-féle pince a szigligeti Rókarántón, a szőlőhegyi kápolnák, a faragott útszéli keresztek, a templomromok mind a múlt becses emlékei és a védett terület csodaszép látnivalói. A hegyoldalak hűs pincéi és az apró falvak rejtik a "vulkánok könnyét", a badacsonyi bort, melynek a bazalt és a Balaton kölcsönöz egyedülálló, karakteres ízvilágot. Az Ábrahámhegy a Balaton déli partjáról nézve az egyik legszebb vulkanikus hegység. Védett partja a környék egyik legkedveltebb fürdőhelye, mely mivel völgykatlanban húzódik, különleges klímájú. Kivételes élmény a Tapolcai Tavasbarlang, amely néhány éve új látogatóközponttal bővült ki. A barlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben és tíz évvel később már az érdeklődők számára is megnyitották. A tavasbarlangot bezáró kőzet 12 millió éve képződött, az egykori Szarmata-tengerben lerakódott mészkőrétegek alkotják. A természet „művésze”, a karsztvíz gyönyörű alakzatokat formált a mészkőből. A csónakázható tavasbarlang fogadóépületében 10 különleges terem tárja fel a karsztvidékek csodálatos világát. Ősföldrajzi festmények engednek bepillantást letűnt korok élővilágába, térhatású fotók, film, láva- és jégbarlang, trópusi őskarszt és megannyi élmény várja itt a vendéget. S, ha már Badacsony környékről esett említés, szót érdemel a kicsit távolabb, északra fekvő Nagy-Somlói borvidék, Magyarország legkisebb történelmi borvidéke is, ahol olyan remek borbirtokok várnak, mint a Kreinbacher Birtok, a Tornai Pincészet, a Somlói Vándor vagy a többgenerációs Kolonics Pincészet.
Élményekben és kóstolókban gazdag barangolást kívánunk!

Kapcsolódó ajánlatok:


PÉCSI SÉTÁK

Magyarország
érdeklődésre

VESZPRÉMI SÉTÁK

Magyarország
érdeklődésre

SZEGEDI SÉTÁK

Magyarország
érdeklődésre

GYŐRI SÉTÁK

Magyarország
érdeklődésre

DÉL-ALFÖLD - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
3 700 Ft-tól/fő

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
3 800 Ft-tól/fő

ÉSZAK-ALFÖLD - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
4 700 Ft-tól/fő

NYUGAT-DUNÁNTÚL - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
10 000 Ft-tól/fő

DÉL-DUNÁNTÚL - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
10 000 Ft-tól/fő

BELFÖLDI AKCIÓS WELLNESS AJÁNLATAINK

Magyarország
10 500 Ft-tól/fő

BELFÖLDI AKCIÓS CSALÁDI AJÁNLATAINK

Magyarország
10 500 Ft-tól/fő

BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKE - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
10 500 Ft-tól/fő

BALATON - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
10 500 Ft-tól/fő

BELFÖLDI ALL-INCLUSIVE SZÁLLÁS AJÁNLATAINK

Magyarország
11 500 Ft-tól/fő

BELFÖLDI NÁSZUTAS SZÁLLÁS AJÁNLATAINK

Magyarország
17 000 Ft-tól/fő

EGER ÉS HATVAN LÁTNIVALÓI

Magyarország
85 800 Ft-tól/fő

További ajánlatok:

PÉCSI SÉTÁK

Magyarország
érdeklődésre

VESZPRÉMI SÉTÁK

Magyarország
érdeklődésre

SZEGEDI SÉTÁK

Magyarország
érdeklődésre

GYŐRI SÉTÁK

Magyarország
érdeklődésre

DÉL-ALFÖLD - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
3 700 Ft-tól/fő

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
3 800 Ft-tól/fő

ÉSZAK-ALFÖLD - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
4 700 Ft-tól/fő

NYUGAT-DUNÁNTÚL - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
10 000 Ft-tól/fő

DÉL-DUNÁNTÚL - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
10 000 Ft-tól/fő

BELFÖLDI AKCIÓS WELLNESS AJÁNLATAINK

Magyarország
10 500 Ft-tól/fő

BELFÖLDI AKCIÓS CSALÁDI AJÁNLATAINK

Magyarország
10 500 Ft-tól/fő

BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKE - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
10 500 Ft-tól/fő

BALATON - SZÁLLÁSHELYEK

Magyarország
10 500 Ft-tól/fő

BELFÖLDI ALL-INCLUSIVE SZÁLLÁS AJÁNLATAINK

Magyarország
11 500 Ft-tól/fő

BELFÖLDI NÁSZUTAS SZÁLLÁS AJÁNLATAINK

Magyarország
17 000 Ft-tól/fő

Hívjon minket!

+36 1 486 6600
Szakértőink minden utazási kérdésére válaszolnak.
Irodáinkban személyesen állunk az Ön rendelkezésére!

Keressünk együtt!

Személyes utazási szaktanácsadóink
az Ön igényei megismerése után
a legmegfelelőbb utat állítják össze!

Segítünk!

Élő chat
hétfőtől - péntekig
08:30 - 17:00