Zakynthos éke: a Hajóroncs-öböl
A Zakynthos északnyugati részén fekvő öböl kizárólag hajóval közelíthető meg, amely jó megélhetést jelent a helyi vízi fuvarosoknak. A korábbi neve a Szent György-öböl volt (Άγιος Γεώργιος), ám 1980. október 2-án a rossz időjárás és számos műszaki hiba miatt itt járt szerencsétlenül a Panajótisz teherhajó. A szóbeszéd szerint a hajó cigarettát csempészett és a görög parti őrség elől menekülve futott zátonyra (innen a Csempész-öböl elnevezés is). A történetet azonban hivatalos források soha nem erősítették meg, sőt a kapitányt a bíróság fel is mentette még a mulasztás vádja alól is. A hajóroncsot azóta sem szállították, ma is látható a parton. Néhány történet arról szól, hogy a roncsot szándékosan vezették zátonyra, hogy nagyobb népszerűsége legyen a partszakasznak. Ez persze tényleg csak szóbeszéd, hiszen a Hajóroncs-öböl a maga természeti szépségével is Zakynthos éke.
Az elszigetelt kis öböl partját fehér kavics borítja. A part felől erdővel borított, több száz méter magas, függőleges mészkősziklák ölelik. A sziklákról népszerű a bázisugrás, és egy kilátóteraszt is építettek a fotózkodó turistáknak. Az öböl csak tengeri úton közelíthető meg, az utasokat szállító hajók legtöbbje a közeli üdülőtelepekről indul, de Zakynthos városából érkeznek járatok. Nyugati fekvésű, így délelőtt árnyékban van, ezért a délutáni órákban érdemes érkezni. Az öböl vize időnként kicsit hűvös mert a víz gyorsan mélyül.
Az öböl a fotósok paradicsoma is, hiszen ennél jobb helyet egy irigységet ébresztő fotó elkészítésére sem igen találni. Az online statisztikák szerint a Navaggio egyébként már régóta a legtöbbet fényképezett strand. A profi és az esküvői fotózások is mindennaposak. Zakynthos ékét nem szabad kihagyni!
Kapcsolódó inspirációk
Kapcsolódó ajánlatok
ATHÉNTÓL BARCELONÁIG
Egy felejthetetlen hajóútra invitáljuk Önt: Athéntól indulva Santorini vulkanikus szépségén, a montenegrói Bar hangulatán és Szicília báján át egészen Barcelona vibráló világáig.
ISZTAMBUL, KORFU, ATHÉN ÉS AZ ADRIA
Induljon el egy varázslatos utazásra a titokzatos Földközi-tenger vizein hajózva, egy olyan festői útvonalon, amely Isztambulból indulva felfedezi Korfu ékköveit, Bari történelmi báját, valamint Alberobello jellegzetes trullóit, Trieszt eleganciáját, Katakolon ősi varázsát és az Olimpia szülőhazáját, Kréta szigetének báját és Kusadasi magával ragadó varázsát



