Élmények a világ körül

ÁLDOTT PÜNKÖSD

Katalógus ár: 11 000 Ft/fő-től

Ajánlat leírás

Áldott Pünkösd

Fót – Őrbottyán - Máriabesnyő


Időpont: 2021.május 22. (szombat)
Utazás: autóbusszal
Indulási hely: Budapest
Részvételi díj: 11 000 Ft/fő felnőtt részére, 10 200 Ft/fő nyugdíjas és diák részére

Indulás Budapestről a reggeli órákban, majd folyamatos utazás Fótra, ahol a magyar romantikus építészet legjelentősebb alkotásának, a Fóti Katolikus Templomnak a megtekintésére kerül sor.
Ybl Miklós tervei alapján épült két, egymás fölé épített templomból álló négytornyos, háromhajós műemlék a német román kori templomokra emlékeztet. Homlokzatán a Szeplőtlen Szűz 3 méter magas szobra áll. Az altemplom szolgál az építtető, Károlyi István gróf és családjának sírhelyéül, és itt található a legértékesebb művészi alkotás is, a fekete márványoltárt díszítő egyedülálló márványberakásos intarzia. A jobb oldali torony alatti kápolnában Szent Lucentius vértanú ereklyéje tekinthető meg, melyet IX. Pius pápa ajándékozott a grófnak a hitért és a művészetekért hozott nagy áldozatáért.

A kirándulás következő állomása Őrbottyán, mely a világhírű harangöntő Gombos dinasztia lakhelye. A műhelyben tett látogatás betekintést enged a harangöntés történetébe egészen napjainkig, majd maga az öntés folyamata és egyes fázisai kerülnek bemutatásra. A harangok már a jelentős történelmi események alkalmával is jelen voltak, és hol díszítő elemként, jelképként, negatív megbélyegzésként vagy akár a tengerészek számára a kikötést segítő eszközként váltak ismertté. A harang hivatalos használatát 604-ben rendelte el Sabiniánus pápa, és ezután vált a keresztény Istentiszteletek szereplőjévé. Évszázadokon keresztül folyt a templomharangok ágyúvá átolvasztása, vagy az ágyúk haranggá öntése, mint ahogyan a Nagy Francia Forradalom során is mintegy százezer harang semmisült meg.

Hazánk egyik leglátogatottabb zarándokhelyén, Máriabesnyőn fejeződik be a nap, ahol az egyedülálló kétszintes barokk templom és az altemplom kerül megtekintésre. A 13. századi premonteriek által emelt templom romjait Gróf Grassalkovich Antal és felesége a loretói Boldogságos Szűz tiszteletére építtette újjá 1761-1771 között. A kegytemplomban helyezték el Loretoi Mária-szobor fekete cédrusfából faragott másolatát, melyet a kapucinus szerzetesek gyalogosan hoztak el Loretoból. Az ország legkisebb kegyszobra /11cm magas, 4cm széles/ Máriabesnyőt híres búcsújáró hellyé tette. Az altemplomban a Grassalkovich család sírboltja található. A kegytemplomot XVI. Benedek pápa 2008-ban Basilica Minor rangra emelte.

A látogatás befejezése után hazautazás, és érkezés Budapestre a késő délutáni órákban.

Minimum létszám: 25 fő.

A programok sorrendjének változtatási jogát az utazási iroda fenntartja.


Jelentkezés, további információk
Budapest, Andrássy út 29..
Tel: +36 1 3747283 és 3747284.
E-mail: vakacio@otptravel.hu.

A legszebb kastélyok Magyarországon - OTP Travel Utazási Iroda
Hazánk impozáns kastélyaiban bepillantást nyerhetünk !

Kis magyar divattörténet – színes népviseletek - OTP Travel Utazási Iroda
A magyar népviselet négy nagyobb táji típusát különböztethetjük meg egymástól: a dunántúlit, a felföldit, az alföldit és az erdélyit.

Tekintse meg pezsgőkóstoló ajánlatainkat!

Balatonudvari szívtemető - Balaton-felvidék - OTP Travel Utazási Iroda
Balatonudvari temetője a barátságos kis község különleges látványossága.

Képek

Elhelyezés

Szállás leírás
Egynapos autóbuszos kirándulás
Szoba szolgáltatások



Kérje ajánlatunkat az ajanlatkeres@otptravel.hu e-mail címen.

Szolgáltatások

Ajánlatkérés

Az árak és időpontok megtekintéséhez, érdeklődés küldéséhez, vagy azonnali foglaláshoz kattintson ide.

Segítünk

Élő chat
hétfőtől - péntekig
08:30 - 17:00

Inspirációk:


Szivarfüstbe burkolózva - OTP Travel Utazási Iroda
A szivarozás szerelmesei biztosan ismerik azt az érzést, amikor a hétköznapok mókuskerekéből kiszakadva hátradőlnek a székben és a fényűző szivarfüstbe burkolózva mélyednek el gondolataikban

Dubai ismét várja Önt! - OTP Travel Utazási Iroda
Így tud most utazni, ha Hurghadára vágyik.

Dominika sava borsa - OTP Travel Utazási Iroda
Cikkünkben összegyűjtöttük a legnépszerűbb ételeket, hogy már rutinosan válogathassunk a menüből, ha ide látogatunk.

8 bakancslistás hely Izraelben - OTP Travel Utazási Iroda
Összegyűjtöttük ennek a különleges desztinációnak nyolc olyan bakancslistás látnivalóját, melyeken keresztül még jobban megismerhetjük az ország különleges szépségét.

Francia Polinézia | Moorea - OTP Travel utazási iroda
A Tahiti és Her-szigeteként is emlegetett Francia Polinézia lenyűgöző oázis. Csodálatos természeti adottságokkal, kedves, vendégszerető lakosokkal.

Adatok betöltése folyamatban...

Hasznos információk

Az ár a következő szolgáltatásokat tartalmazza

Az ajánlat ára tartalmazza
  • utazás autóbusszal Budapestről 
  • csoportkisérő idegenvezetés 
  • belépőjegyek: Fóti Katolikus Templom, Őrbottyáni Harangöntő Műhely, Máriabesnyői Kegytemplom 
  • útlemondási biztosítás

Az ár a következő szolgáltatásokat nem tartalmazza

Az ajánlat ára nem tartalmazza