Amikor 1911. július 24-én Hiram Bingham amerikai régész először pillantotta meg a Machu Picchu romjait, nem tudhatta, hogy felbecsülhetetlen kincset fedezett fel az utókornak, mely ma a világ egyik legvágyottabb turisztikai célpontja. Az inkák elveszett városának felfedezése kalandregénybe illő fordulatokban bővelkedett.
Cuscóból (szinte) minden út a Machu Picchu-hoz vezet.
Peru első számú látnivalója, az inkák elveszett városa az Andok déli részén bújik meg, 2450 méterrel a tengerszint felett. Az inka építészet mesterműve 1450-ben épült, s ma sem tudni bizonyossággal, hogy pontosan milyen funkciót töltött be az inkák életében, ahogyan az sem ismert, hogy miért néptelenedett el szinte egyik napról a másikra az 1500-as években. Feltételezhető, hogy spirituális szerepet töltött be és az inka uralkodók pihenőhelyéül, menedékéül szolgált. Elnéptelenedését követően több száz éven át létezése titok volt, amelyet csak a régióban élő földművesek ismertek.
Mindez 1911 nyarán változott meg, amikor a Yale Egyetem tudósa, a honolului születésű Hiram Bingham egy kis kutatócsoporttal megérkezett, hogy felkutassa az inkák híres "elveszett" városát, Vilcabambát. Bingham és csapata gyalog és öszvéren utazva jutott el Cuzcóból az Urubamba-völgybe, ahol egy helyi földműves mesélt nekik a közeli hegy tetején található romokról. A földműves a hegyet Machu Picchunak nevezte el, ami az őslakosok kecsua nyelvén azt jelentette, hogy "Öreg Csúcs". Binghamet egy földbérlő, Melchor Arteaga vezette, és a perui polgárőrség Carrasco nevű őrmestere kísérte el a hegygerincre történő mászásra, melyet zord körülmények között, hidegben és szitáló esőben tettek meg. Amikor megérkeztek, két helyi parasztcsaládot, a Recharte és az Álvarez családot találták itt. A családok a romoktól délre fekvő platókat használták a földművelésre, és azóta is működő inka csatornából hozták az öntözésre szánt vizet. Ők voltak, akik megmutatták neki az út további részét, és a 11 éves Pablo Recharte vezette el Binghamot a Machu Picchu bejáratát jelző kőteraszok bonyolult hálózatához. Bár a sűrű növényzettel benőtt romok nem Vilcabambát rejtették, az újra felfedezett Machu Picchu szentélye ma a leghíresebb inka romváros.
Az izgatott Bingham egy hatalmas sikernek örvendő könyvben (Kalandozások az inkák földjén – A Machu Picchu felfedezése) adta hírül felfedezését, lelkes turisták tömegeit inspirálva arra, hogy az ő nyomdokaiba lépve feljussanak az inka ösvényen. Maga a hely lenyűgöző, 8 kilométer hosszúságú és több mint 3000 kőlépcső köti össze a különböző szinteket. Napjainkban évente több mint 300 000 ember járja be Machu Picchut, dacolva a tömeggel és a földcsuszamlásokkal, hogy lássa a napfelkeltét vagy a naplementét a "Szent Város" tornyosuló kőemlékei felett. Sokan spirituális okokból, a hely különleges energiái miatt is elzarándokolnak ide. A legtöbb turista a Szent Völgyből Aquas Calientesig – a Machu Picchu lábáig közlekedő panorámavonattal indul a város megismerésére, mely az Urubamba-folyó mellett ereszkedik lefelé a világ egyik legszebb völgyében. Azoknak, akik az inka ösvény meghódítására vállalkoznak, egy merőben más élményben lesz részük. A 4-5 napos, 3-4000 méteres magasságban megtett gyalogtúra során az Andok „szelleme”, zabolátlan erdőségek és különleges inka városok mutatják meg magukat, s az éjszakákat sátorban töltik a túrázók. Az út végén a Machu Picchu vár, melynek látványa, s az ott átéltek életre szóló emléket nyújtanak az utazóknak.
