Élmények a világ körül

Keresés

Mesélő Mauritius

Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
Gazdag történelmű ország megannyi mesélnivalóval.

Mesélő Mauritius

 
Mark Twain állítólag azt mondta: Elsőként Mauritius született meg, aztán a Mennyország, melyet viszont Mauritius után mintáztak."
 

A festői szépségű tájakban gazdag, tiszta türkizkék vizű, hófehér homokú strandokkal rendelkező Mauritius igazi turisztikai mágnes. A látogatók a világ minden tájáról érkeznek, hogy élvezhessék a sziget pazar kínálatát. Gazdag történelmű ország megannyi mesélnivalóval.

Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
Az arab és a maláj matrózok már a X. században ismerték Mauritiust, ám az európai felfedezők -jelesen a portugálok- csak a XVI. században fedezték fel. A Holland Köztársaság 1638-ban létrehozott egy kolóniát, melyet 1710-ben végleg elhagytak. Öt évvel később a sziget egy francia kolónia lett, amelyet Isle de France-nak hívtak. Stratégiai helyzete miatt a szigetet az Indiai-óceán „csillagának és kulcsának” nevezték. A franciákat britek követték, majd 1968-ban nyerte el függetlenségét az ország.
Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
Mauritius egyike azon kevés országoknak, amelyet egy emberről neveztek el. A hollandok a XVII. században, Maurits van Nassau herceg tiszteletére nevezték el, majd a brit uralom alatt változott a sziget neve Mauritiusra. A gyarmatosítók fontos szerepet játszottak az ország életében. Elég csak arra gondolnunk, hogy a mauritiusi alkotmány angolul nyelven íródott, míg egyes törvények, például a polgári törvénykönyv is francia nyelven készültek. Mauritiuson nincs hivatalos nyelv, bár az angol és a francia a „nemzeti nyelv”. A lakosság túlnyomó többsége beszéli a francia eredetű kreolt. Mauritius az egyetlen afrikai ország, ahol hindu többség él. A vallásszabadság alkotmányos jog, és az országban római katolikus és muszlim vallásúak élnek egymás mellett békében. És ha már béke! Mauritius nem tart fenn állandó hadsereget.A mauritiusi várható élettartam férfiak esetében 70, nők esetében 75 év. Ez a szám magasabb, mint a világátlag, és jóval meghaladja az afrikai országok átlagát.
Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
Mauritius egy vulkáni szigetcsoport, amely egy nyolc millió évvel ezelőtti felgyűrődés eredményeként jött létre. A Mauritiusi Köztársaság a fő sziget mellett magában foglalja Rodrigues, Agalega szigeteit, valamint a Saint Brandon szigetcsoportot. A cukor és a tea export a gazdaság alapja, a turizmus a második húzóágazat. Mauritius ebben az évtizedben háromszor kapta meg a Világ Vezető sziget desztináció díját. Nem meglepő, tudván, hogy Mauritiust szinte teljes egészében korallzátonyok veszik körül, a 177km hosszú tengerpart nagy részét fehér homokos strandok borítják. Az országot gyakran a világ legjobb nászutas úti céljának szavazzák meg a rangos turisztikai szaklapok, portálok.
Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
Az ország fővárosa Port Louis, élénk és nyüzsgő, míg a sziget üdülőhelyei tele vannak napfürdőző turistákkal. Aki egyedüllétre vágyik, kapaszkodjon fel a Le Morne vagy a Le Pouce csúcsra, esetleg merüljön le a Blue Bay-ben, itt garantáltan meg fogja találni a megfoghatatlan magányt. A Mauritius délnyugati részén található, 500 méter magasra emelkedő Le Morne-hegy a XVIII. és a XIX. század elején a szökött rabszolgák menedéke volt, akik kolóniákat hoztak létre a hegycsúcson. Először a holland uralom idején a XVIII. század elején szállítottak ide rabszolgákat Afrikából, Madagaszkárról és Ázsiából és a cukornádültetvényeken dolgoztatták őket. A sziget az átmenő rabszolga-kereskedelemnek jelentős központja volt. A szökevények a hegy elszigetelt, erdővel borított szinte áthatolhatatlan sziklás vidékén rejtőzködtek, magán a hegyen, a hegy lábánál vagy a hegyoldalban lévő barlangokban, ahol egész közösségek alakultak ki az úgynevezett maroonokból, szökött afrikaiakból és ázsiaiakból. Ezeket a közösségeket „magukra hagyottaknak” nevezték és a rabszolgaság 1835-ös eltörlése után legendás ellenállóként tisztelték őket.
Történeteik szájhagyomány útján terjedtek és a lakosság kulturális örökségének részévé váltak. A sega nevű, a rabszolgaság idejéből származó tánc Mauritius nemzeti kultúrájának egyik meghatározó eleme lett.
Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
A környező dombokkal és lagúnákkal harmonikus egységet alkotó hegy a szökött rabszolgák szabadságért folytatott küzdelmének, valamint kreol identitás jelképének tekinthető. Amikor 1835. február 1-én Mauritiuson eltörölték a rabszolgaságot, csendőrök indultak értesíteni a rabszolgákat a szabadságukról. A rabszolgák meglátván az érkező embereket, az elfogásuk elől inkább leugrottak a szikláról. Azóta minden február 1-én nemzeti megemlékezést tartanak a mélybeugrott rabszolgák tiszteletére. Az egykori maroon rabszolgák leszármazottai spirituális jelentőséget tulajdonítanak a Le Morne szent hegyének, amely zenéikben, meséikben és az ételeikben is visszaköszön. A Le Morne kultúrtáj 2008-ban felkerült az UNESCO Világörökségi listájára is. A környék egy további érdekességgel is szolgál, egy látványos víz alatti vízeséssel. A levegőből úgy néz ki, mint egy lélegzetelállító kanyon, ám ez csupán egy optikai illúzió, amelyet a homok és az iszap elfolyása okoz. Az egész világon egyedülálló lenyűgöző jelenséget vétek lenne kihagyni.
Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
A látnivalók sora azonban itt még nem ér véget! Az ország egy másik UNESCO világörökségi helyszínnel is büszkélkedhet. Ez is szorosan kapcsolódik a rabszolgasághoz. Az Aapravasi Ghat, más néven a Bevándorlási állomás volt a központja 1834-1920 közötti brit kísérletnek, amelyben a rabszolgaságot szabad munkaerővel váltották fel. 1920-ig mintegy félmillió munkást szerződtettek, akiknek túlnyomó többsége cukornádültetvényeken dolgozott. A munkások több évre elköteleződtek, ennek ellentételezéseként fizetést, szállást és ellátást kaptak. Az Aapravasi Ghat épületegyüttese a sziget fővárosában Port Luis-ban található. Az épületek ma már romos állapotban vannak, eredeti állapotuknak csak körülbelül a 15%-a maradt fenn.

Mauritius ad otthont a déli félteke legrégebbi botanikus kertjének. A 24 hektáros terület Port Louistól 11 km-re északra fekszik. Az SSR Botanikus Kert a XVIII. század francia korszakába nyúlik vissza, és zöldségek, gyümölcsök, virágok és fűszerek válogatott példányait tárolja a világ minden tájáról. A gigantikus tavirózsákról elhíresült kert a helyiek legkedveltebb piknikező helyszíne. A trópusi fák, és az egzotikus fűszernövények elképesztően izgalmasak, hát még a gyerekeket is elbíró tavirózsalevelek. A parkban egy elkerített helyen óriásteknősök és szarvasok is láthatóak.
Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
A Hét színű Föld egy híres mauritiusi látványosság. A nyílt talajnak ez a része hét különböző színű homokdűnékből áll: barna, piros, ibolya, lila, kék, zöld és sárga. Ezen a nyitott dombtetőn a föld hihetetlen árnyalatokat öltött. A terület az egykori vulkanikus tevékenységnek köszönhetően vált ilyenné. A színek napkeltekor a legélénkebbek, ilyenkor érdemes leginkább meglátogatni a helyet. A színes vidéket gyönyörű erdő veszi körbe, lenyűgöző kontrasztot teremtve ezzel. A közeli Chamarel-vízesés önmagában is megéri az utazást.

Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda

Van az országnak még egy nevezetessége, egy ritka madárfaj, a Dodo. A dodo olyannyira nagy becsben tartott állat, hogy még az ország nemzeti címerében is központi helyen szerepel. Az ország nemzeti madara, annak ellenére, hogy kihalt fajról van szó. Az ikonikus állat egy kitömött példányát elhelyezték az oxfordi egyetem természettudományi múzeumában, ahol Lewis Carroll író, matematikus tanított. Itt merített ihletet az Alice csodaországban című meséjéhez, az inspirációt a mauritiusi madárritkaság nyújtotta.
Mesélő Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda

Kapcsolódó inspirációk:


Ínycsiklandó Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
Az ázsiai, afrikai és európai konyhák keveredéséből létrejött mauritiusi konyhában mindenki megtalálja az ízlésének valót.

Mauritius vízalatti világa - OTP Travel Utazási Iroda
Gasztronómiájuk pont annyira színes és összetett, mint az itt élők változatos kulturális háttere.

Mauritius vízalatti világa - OTP Travel Utazási Iroda
"Először Mauritius készült, aztán a Mennyország; és a Mennyországot Mauritius után másolták" – írta Mark Twain 1896-ban.

Mauritius legszebb tengerpartjai - OTP Travel Utazási Iroda
Csokorba gyűjtöttük Mauritius 7 olyan karizmatikus látnivalóját, melyet mindenképpen érdemes bakancslistánk élére tűzni.

Legendás állatok és Mauritius - OTP Travel Utazási Iroda
Mauritiuson elszigeteltsége miatt az élővilág nagy része olyan endemikus faj, mely sehol máshol nem fordul elő a világon.

Mauritius legszebb tengerpartjai - OTP Travel Utazási Iroda
8 felfedezésre váró paradicsomi tengerpart a csodálatos Mauritiuson.

Mauritius | 10 tény - OTP Travel Utazási Iroda
Mauritius a világ minden tájáról vonzza a turistákat. Mielőtt azonban rászánnánk magunkat az utazásra ezt a 10 érdekes tényt érdemes megismerni.

Mauritius | tengerpart - OTP Travel Utazási Iroda
Mauritius az Indiai-óceán egyik gyöngyszeme. A vulkanikus eredetű sziget jóval többet nyújt, mint a fehér homokos strandok, a pancsolás és a napfürdő.

Csobbanjon a csodáért! - OTP Travel
Elképesztő víz alatti látnivalók

Kapcsolódó ajánlatok:


AMBRE RESORT & SPA****

Mauritius
729 000 Ft-tól/fő

LONG BEACH A SUN RESORT*****

Mauritius
799 000 Ft-tól/fő

THE WESTIN TURTLE BAY RESORT & SPA*****

Mauritius
1 029 000 Ft-tól/fő

HILTON MAURITIUS RESORT & SPA*****

Mauritius
érdeklődésre

COIN DE MIRE ATTITUDE***

Mauritius
699 000 Ft-tól/fő

PARADISE COVE BOUTIQUE HOTEL*****

Mauritius
769 000 Ft-tól/fő

THE RAVENALA ATTITUDE ALL SUITE HOTEL ****

Mauritius
840 000 Ft-tól/fő

CONSTANCE BELLE MARE PLAGE*****

Mauritius
879 000 Ft-tól/fő

VERANDA POINTE AUX BICHES HOTEL*** - MAURITIUS

Mauritius
880 000 Ft-tól/fő

C MAURITIUS****

Mauritius
989 000 Ft-tól/fő

CONSTANCE PRINCE MAURICE*****

Mauritius
1 090 000 Ft-tól/fő

ONE & ONLY LE SAINT GERAN*****

Mauritius
1 190 000 Ft-tól/fő

LE MERIDIEN ILE MAURICE*****

Mauritius
1 200 000 Ft-tól/fő