Kuba, az orvos nagyhatalom
A koronavírus-járvány esetében is elsők között jelentek meg Itáliában, hogy olasz kollégáikat tehermentesítsék.
De nem csak komolyabb egészségügyi vészhelyzet esetén találkozhatunk kubai orvosokkal a világ számos egészségügyi rendszerében, békeidőben is rengetegen dolgoznak külföldön. 2007-ben 30 000 egészségügyi munkavállaló dolgozott nemzetközi együttműködésben 103 különféle országban, közülük legalább 19 000 orvos. Kuba több orvosi támogatást nyújt a fejlődő világ számára, mint az összes G8-ország együttesen. Ám Kuba egészségügyi rendszerét ez az orvos-export sem gyengítette meg, a szigetország egészségügyi ellátása a fejlett országok színvonalán van. A 11 milliós országból jelenleg 50 ezer orvos és ápoló teljesít szolgálatot a világ 66 országában. A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet elnöke szerint a kubai egészségügy sikere a képzésnek és a megelőzésre fektetett nagy hangsúlynak köszönhető. ,,A kubai orvosképzés szakmai alapjai mellett fontos eleme az internacionalizmus és a szolidaritás, míg az egészségügyi ellátás alapja a háziorvosi rendszer, amelyben az orvos szoros kapcsolatban áll a családokkal" – állítja José Luis Di Fabio.
Kapcsolódó inspirációk
Kapcsolódó ajánlatok
MELIA HABANA ***** – MELIA VARADERO *****
Kuba, a Karib-térség legnagyobb szigetének emblematikus látnivaló kötelező felfedezni valók, melyek nélkül nem lehet igazi egy kubai utazás. Azonban a pöfögő, amerikai autómatuzsálemek, a szivar és a rum, a salsára ringó csípők és a paradicsomi strandok mellett sokkal többet lát az, aki megkarcolja a felszínt és felfedezi a vidék szépségeit is.
MELIA HABANA ***** – PARADISUS VARADERO RESORT & SPA*****
Bárhogy is változnak az idők, Kuba és fővárosa Havanna rendületlenül őrzi a titkot, ami egyedülállóvá teszi a világon.
MELIA COHIBA***** - PARADISUS VARADERO RESORT & SPA*****
A múlt évszázad első felében Kuba a jómódú amerikaiak kedvelt nyaralóhelye volt, akik csak átugrottak egy kis pihenésre és élvezni a jólétet a Karib-tenger legnagyobb szigetén.
MELIA HABANA ***** – MELIA INTERNATIONAL HOTEL VARADERO *****
Kuba az az úti cél, melyet egyszer az életben látni kell! A fantasztikus karibi szigetország elkápráztat városaival, élményeivel, ritmusaival.
KUBAI MOZAIK
Kuba élő legenda, ahol a múlt varázsa, gyarmati városok, ritmusos dallamok és lenyűgöző tájak egy külön világba repítik az utazót. A strandokon túl a sziget belseje is felfedezésre csábít.
HOTEL MELIA PENINSULA VARADERO****
Jellemzők
Varadero tengerpartján, a félsziget végén található a Key West-i koloniál stílusban épült, alacsonyabb épületekből álló helyi besorolás szerinti ötcsillagos all inclusive szálloda. Elsősorban gyermekes családoknak ajánlott speciális szolgáltatásai és családi ajánlatai miatt. Ugyanakkor a szálloda egy Adults Only részleget is kialakított a 18 éven felüli, nyugodt pihenést kedvelő párok és nászutasok, baráti társaságok részére.
TRYP HABANA LIBRE **** – SOL VARADERO BEACH ****
Egy utazás Kubába olyan, mintha visszarepülnénk az időben – stílusosan, kényelmesen, a jelen minden előnyével.
TRYP HABANA LIBRE **** – SOL PALMERAS VARADERO ****
Kuba a Karib-térség legnagyobb és talán legkülönlegesebb szigete. Emblematikus látnivalói kötelező felfedezni valók, melyek nélkül nem lehet igazi egy kubai utazás.
MELIA COHIBA***** - MELIA INTERNACIONAL HOTEL VARADERO*****
A Karib-térségben fekvő Kuba gazdag történelmével, lenyűgöző tájaival és egyedülálló kulturális hagyományaival csalogat.










