10 kihagyhatatlan program Santorinin
Santorini rengeteg látnivalóval kecsegtet, amelyeket érdemes beiktatni az útitervbe.
1. Terápiás séta Oiában, Pyrgosban és Firában

Az olyan bájos kis falvakban, mint Pyrgos, Castelli és Oia már egy egyszerű séta is felüdítő lehet. A kalandok szerelmesei nekivághatnak a Firából Oiába vezető túrának is, miközben gyönyörködhetünk a kaldera szépségében. Oiában érdemes egy kicsit elidőzni, Santorini legfestőibb faluja megér néhány óra kitérőt. A gyöngyházfehér épületek és kék kupolás templomok varázslatos hátteret nyújtanak a feltöltődéshez.
2. Naplemente Oiában

Oia a naplemente városa. Innen csodálják a legtöbben ezt a mindennapi természeti jelenséget. A szélmalom melletti romos vár tetején állva varázslatos látványnak lehetünk szemtanúi, amikor a nap lenyugszik a horizonton. Csak egy figyelmeztetés: a főszezonban előfordulhat, hogy nagy a tömeg, érdemes ezzel számolni. Ebben az esetben az Akrotiri világítótorony alternatív hely lehet, akárcsak egy hajó fedélzete.
3. Katamaránozás a sziget körül

Szintén kihagyhatatlan programról van szó. A kirándulások során lehetőség van Santorini számos olyan szépségét felfedezni, amely csak a tenger felől lehet igazán emlékezetes. A túra során elmerülhetünk a vörös vagy a fehér strand kristálytiszta vízében, megcsodálhatjuk a kaldera különleges szikláit és gyönyörködhetünk a vulkanikus szigetre nyíló csodálatos kilátásban.
4. Fürdés a fekete strandon

A fürdőzés szerelmeseinek kötelező célpont Santorinin a Perivolos strand. Ez a nyüzsgő partszakasz a kikapcsolódás és a szórakozás egyik központja a szigeten. A fekete homokkal borított partszakasz számtalan kikapcsolódási lehetőséggel csábítja az utazókat, de itt található a sziget legtöbb strandbárja is, amelyekben egész nap hangos zene szól.
5. A vörös strand színeinek felfedezése

Az Akrotiri falu közelében található vörös strand Santorini egyik legnépszerűbb látványossága. Nem véletlenül: a vörös színű meredek dombok, a sziklák és a sötét színű homok különleges látványt nyújtanak. A tengerfenéken fekvő vörös kavicsok megvadítják a kristálykék vizet, a kontrasztos árnyalatok egészen egyedülálló hangulatot teremtenek.
6. Elias próféta kolostorának meglátogatása

Santorini szigetén számos megszentelt épület magasodik. A kis kápolnáktól a nagy kolostorokig mindent megtalálhatunk. Az egyik legérdekesebb Elias próféta kolostora, amely kívülről leginkább egy erődre hasonlít. Gazdag történelmi múltja mellett arról is ismert, hogy ez a legmagasabb pont, ahonnan exkluzív kilátás nyílik Santorinire.
7. Az Akrotiri ásatások megtekintése

A jól karbantartott területen az ősi város romjai között sétálgathatunk, miközben a történelem előtti korban érezhetjük magunkat. Kihagyhatatlan a hely azok számára, akik érdeklődnek az ősi civilizációk kulturális öröksége iránt. A legfontosabb, innen származó leleteket a Firában található prehisztorikus Thérai Múzeumban csodálhatjuk meg.
8. Túra a vulkánhoz, fürdőzés a források vizében

A vulkántúra a legjobb módja annak, hogy a sziget geológiai változatosságát is megismerjük. A túrázás után pedig mindent megkoronázhat a melegvizű forrásokban való elmerülés. Nem szabad kihagyni!
9. Vacsora az Ammoudin

Santorini szigetének titka a föld vulkanikus jellegében rejlik. Az itt termelt alapanyagok különösen gazdagok ízekben és beltartalomban. A szigeten tett látogatás ezért sem lesz teljes, ha nem látogatunk el egy hagyományos tavernába, ahol megkóstolhatjuk a helyi ételeket. Az Ammoudi partszakasz egyedülálló hely Oiában, amely vendégszeretetéről és finom ételeiről is híres. Számos haltaverna csábítja itt a tenger gyümölcseiért rajongókat. A friss alapanyagokból készült fenséges ételek elfogyasztásához Santorini csodálatos látványa szolgál háttérrel. Nem nagyon kell ennél több!
10. Borkóstoló a Santo Wines borászatban

Santorini borai kiválóak. Prémium minőségű borokat kóstolhatunk a Pyrgosban található jó nevű pincészeteben is. A kóstolók hangulatos teraszokon zajlanak, kellemes elő zene kíséretében. Az csak bónusz, hogy a helyről álomszép kilátás nyílik a vulkánra és a hatalmas Égei-tengerre.
Kapcsolódó ajánlatok
ATHÉNTÓL BARCELONÁIG
Görögország
Egy felejthetetlen hajóútra invitáljuk Önt: Athéntól indulva Santorini vulkanikus szépségén, a montenegrói Bar hangulatán és Szicília báján át egészen Barcelona vibráló világáig.
929 000 Ft-tól/fő
ISZTAMBUL, KORFU, ATHÉN ÉS AZ ADRIA
Törökország
Induljon el egy varázslatos utazásra a titokzatos Földközi-tenger vizein hajózva, egy olyan festői útvonalon, amely Isztambulból indulva felfedezi Korfu ékköveit, Bari történelmi báját, valamint Alberobello jellegzetes trullóit, Trieszt eleganciáját, Katakolon ősi varázsát és az Olimpia szülőhazáját, Kréta szigetének báját és Kusadasi magával ragadó varázsát
999 000 Ft-tól/fő



