Élmények a világ körül

Keresés

Chile szíve: Santiago de Chile

Chile szíve: Santiago de Chile - OTP Travel Utazási Iroda
Santiago de Chilét a spanyolok alapították 1541-ben, és a gyarmati idők óta Chile fővárosa. A több mint hatmillió lakosú település épületeiben még ma is fellelhetőek a spanyol örökség nyomai.

Chile szíve: Santiago de Chile

Santiago de Chilét, közismertebb nevén egyszerűen Santiagót a spanyolok alapították 1541-ben, és a gyarmati idők óta Chile fővárosa. A több mint hatmillió lakosú, nyüzsgő település gyarmati és XIX. századi neoklasszikus épületeiben még ma is fellelhetőek a spanyol örökség nyomai.
A festői szépségű város fölé több domb is magasodik, a Mapocho folyó szeli ketté miközben a háttérben az Andok vonulatai húzódnak. Santiago de Chile számos látványossággal büszkélkedhet, járja be velünk!

La Moneda

A La Moneda, más néven "érmepalota", korábban ugyanis pénzverde volt, ma itt van Chile elnökének irodája. A neoklasszicista épület amely egy egész háztömböt foglal el Santiago belvárosában. 1828-ban fejezték be az itteni pénzverést majd 1845-ben lett a chilei kormány székhelye. A Pinochetet 1973-ban hatalomra juttató puccs idején felrobbantották, de azóta helyreállították. Az őrségváltási ünnepségre kétnaponta kerül sor, amit érdemes felkeresni.

Gran Torre Santiago

A Gran Torre Santiago Santiago fölé magasodik, és olyan magas, hogy szinte bárhonnan látható a városban. A maga 64 emeletével a legnagyobb felhőkarcoló Latin-Amerikában és a legmagasabb lakott emelet a déli féltekén. A torony 300 méter magas, és hat alagsorral rendelkezik. Hivatalosan Costanera Center Torre 2 néven ismert, és része egy komplexumnak, amely Dél-Amerika legnagyobb bevásárlóközpontját is magában foglalja. Naponta körülbelül negyedmillió ember fordul meg itt. A felső emeleteken egy kilátóterasz található, ahonnan 360 fokos kilátás nyílik Santiagóra.

Museo Chileno de Arte Precolombino

A Museo Chileno de Arte Precolombino, vagyis a Kolumbusz előtti művészet chilei múzeuma rendkívül gazdag anyagot birtokol. Nemcsak Chiléből, de Dél-Amerika többi részéből, sőt Közép-Amerikából is. Magángyűjteményből indult, és mára több mint 5000 műtárgynyi anyaga van. A Santiago központjában található múzeum az európaiak, különösen a spanyolok megérkezése előtti őslakosok lenyűgöző művészetének állít emléket.

Emlékezet és Emberi Jogok Múzeuma

Chile emberi jogi helyzete nem volt mindig makulátlan, ezekre az időkre emlékeztet az Emlékezet és Emberi Jogok Múzeuma. A mindössze néhány éve működő múzeum a Pinochet-rezsim (1973-1990) alatt jogaikban megsértett chileieknek állít emléket. Talán ironikus módon a múzeum első kövét 2008-ban az akkori chilei elnök, Michelle Bachelet tette le, aki maga is a Pinochet-rezsim áldozata volt.

Mercado CentralCucombre

Bár a Mercado Centralban más élelmiszereket is árulnak, a tenger gyümölcsei miatt érdemes igazán felkeresni. A tenger gyümölcsei Chile hosszú partvidékéről származnak, halak, osztriga, kagylók és megannyi friss tengeri alapanyag várja a vásárlókat. Ha hacs nézelődnénk, esetleg kóstolgatnánk, itt erre is van mód, számos étterem várja a látogatókat. A Mercado Central Santiago 1872 óta működik. Hatalmas, kovácsoltvas díszítésű épülete a Plaza de Armas közelében áll Santiago központjában.

Cerro Santa Lucia

A Cerro Santa Lucia Santiago központjában található domb, ami nem más, mint egy 15 millió éves vulkán maradványa. A dombot eredetileg Huelennek hívták, de 1543-ban átnevezték Santa Lucia tiszteletére. Az évszázadok során erőd állt itt majd a XIX. században átalakították. Ma parkot, szobrokat, szökőkutakat és egy kastélyt találunk, amely egy rendezvényközpontot rejt.

La Chascona Arturo

A neves chilei költőnek és irodalmi Nobel-díjas Pablo Nerudának három háza volt, amelyek közül a La Chascona csak az egyik, a másik kettő Valparaisóban és Isla Negrában áll. Neruda furcsa személyiség volt, ami ebben az épületben is tetten érhető. Az épület a nevét szeretője kusza, göndör, vörös hajáról kapta. A hajó alakú ház mágnesként vonzza a turistákat, hiszen valóban nem mindennapi sz épület a maga hajókabinra emlékeztető konyhájával és világítótoronyra hajazó nappalijával. Neruda imádta a tengert.

Barrio Bellavista

A Barrio Bellavista Santiago bohém negyede, ahol művészek és értelmiségiek élnek, dolgoznak és szórakoznak. Leghíresebb lakója Pablo Neruda volt, itt találjuk a La Chascona-t is. Ez a város szive éttermekkel, butikokkal és avantgárd galériákkal. Sötétedés után a számos diszkó egyikében végigtáncolhatjuk az éjszakát. A barrio fákkal szegélyezett utcáin színes, régi házak sorakoznak. Hétvégén esténként kézművespiacot rendeznek, ahol a lapis lazulit féldrágakőből készült ékszerek fogynak a legnagyobb számban.

Cerro San Cristobal

A Cerro San Cristobal Santiago északi részén található domb, amely a város fölé magasodik. A spanyol hódítók Szent Kristófról nevezték el. A csúcson egy csillagvizsgáló és egy Szűz Mária-szobor áll, amely a Szeplőtelen Fogantatásnak szentelt szentély része. János Pál pápa ittjártakor megáldotta Santiagót a szentélyben található kis kápolnában. A Cerro San Cristobalon található Santiago legnagyobb parkja, a Santiago Metropolitan Park, illetve a chilei nemzeti állatkert is.

Santiago Metropolitan

Míg Santiagóban a korábbi katedrálisokat földrengések pusztították el, a Santiago Metropolitan Cathedral több mint 260 éve áll a Plaza de Armas téren. Az építkezés 1748-ban kezdődött, és a katedrális azóta is uralja a teret. A kőből épült neoklasszicista templom a vallási építészet egyik legjobb példájának tartják Dél-Amerikában. Az egyik toronyban Chile első bíborosának maradványait őrzik. A katedrális fa belső ajtajait 1765 körül faragták. Belül gazdagon díszített oltár és a Szakrális Művészetek Múzeuma található.

Kapcsolódó inspirációk:

Bejártuk Chile legszebb vidékeit - OTP Travel Utazási Iroda
A 6000 km hosszú Csendes-óceáni partvonallal az egyik oldalon és a fenséges Andokkal a másik oldalon Chile egy hosszan elnyúló ország, amely számos különböző éghajlatú területet foglal magába.

Chile a tények tükrében - OTP Travel Utazási Iroda
Chile fővárosa és egyben legnagyobb városa Santiago. Nemzeti nyelve a spanyol, hivatalos pénzneme a peso. Ismerje meg velünk ezt a különleges országot ön is a tények tükrében.

A chilei Húsvét-sziget titkai - OTP Travel Utazási Iroda
Bár Chile államhoz tartozik, a Húsvét-sziget a Csendes-óceán szívében bújik meg. A helyiek nyelvén a világ köldökének nevezett szigetet sokan a bolygó egyik legfélreesőbb helyének tartják.

Chile csodái - OTP Travel Utazási Iroda
Chile különleges attrakciót bemutató sorozatunk újabb darabjában természeti és kulturális kincseket is igyekszünk bemutatni. Tartsanak velünk a különleges chilei kalandban!

Chile legjava - OTP Travel Utazási Iroda
Chile, a Dél-Amerika partjainál kígyózó keskeny ország a kontinens egyik legváltozatosabb területe. Fedezze fel velünk ezt a különleges világot!

Bolívia ízei - OTP Travel Utazási Iroda
Ismerje meg a bolíviai konyha gyöngyszemeit! Tartson velünk egy egzotikus gasztro-kirándulásra!

Bolívia titkai - OTP Travel Utazási Iroda
Bolíviában a Titicaca-tó déli partján, közel 4000 méterrel a tengerszint felett található Tiwanaku, amely az inkák előtti legfontosabb civilizáció fővárosa volt.

Bolívia tíz csodája - OTP Travel Utazási Iroda
Bolíviában a Titicaca-tó partján fekvő Copacabana luxus üdülőhelyei vagy az Uyuni sós sivatagja további különleges élményeket kínálnak. Íme Bolívia tíz csodája!

Bolívia szíve: La Paz - OTP Travel Utazási Iroda
A bolíviai La Paz kevés utazó bakancslistáján szerepel, pedig ott lenne a helye, ugyanis a világ legmagasabban fekvő fővárosa számtalan felfedezni valóval csalogat. Fedezze fel velünk La Pazt!

Top 10 hely Bolíviában - OTP Travel Utazási Iroda
Aki autentikus és látványos dél-amerikai nyaralásra vágyik, annak mindenképpen Bolíviát kell célba vennie. Mutatjuk a helyszíneket, amelyeket Bolíviában feltétlenül érdemes meglátogatni.

Bolívia a tények tükrében - OTP Travel Utazási Iroda
Bolívia Argentínával, Chilével, Peruval, Brazíliával és Paraguayjal határos. Az ország egyharmada az Andok vonulatain belül fekszik. Íme pár tény erről a csodás országról.

Dél-Amerika kávé világa - OTP Travel Utazási Iroda
Ízlelje meg Dél-Amerika kávéit!

Peru, te csoda! - OTP Travel Utazási Iroda
Peru csodálatos látványosságai egytől-egyig különleges élményeket tartogatnak.

Bolívia és Peru - A Titicaca-tó úszó szigetei - OTP Travel Utazási Iroda
Dél-Amerika egyik legérdekesebb őslakos népcsoportját a bolíviai-perui határvidéken élő uruk alkotják.

Az inka Szent völgy legszebb települései II. - OTP Travel Utazási Iroda
Cikksorozatunk második részében ismét elmerülhetünk Peru egyik legszebb és leglátványosabb régiójába.

Peru, a gasztro-meglepetés II. - OTP Travel Utazási Iroda
Lima Latin-Amerika gasztronómiai fővárosa, az autentikus piacoktól a Michelin-csillagos éttermekig fantasztikus étkezési lehetőségekkel. 

Peru, a gasztro-meglepetés I. - OTP Travel Utazási Iroda
Merüljünk el az andoki konyhaművészet titkaiban és Arequipa vidéki ízeiben!

A Titicaca-tó titkai - OTP Travel Utazási Iroda
Az inkák szent völgye egy szűk hasadékban kígyózik az Urubamba folyó mentén. A központja Urubamba városa, a fő látványossága pedig a hihetetlen táj és a szédítő hegyek.

A Titicaca-tó titkai - OTP Travel Utazási Iroda
A 3800 méteres tengerszint feletti magasságával a Titicaca-tó a világ legmagasabb fekvő hajózható vize. Emellett Dél-Amerika legnagyobb tava is, a maga 8372 négyzetkilométeres területével.

A Machu Pichu felfedezése - OTP Travel Utazási Iroda
Peruban június 24-én ünneplik az inka Napfesztivált az Inti Raymi-t, mely a napisten, Inti előtt tiszteleg. Napjainkban a fesztivál helyi és nemzetközi látogatók ezreit vonzza az ősi inka fővárosba Cuscóba.

A Machu Pichu felfedezése - OTP Travel Utazási Iroda
Az inkák elveszett városának felfedezése kalandregénybe illő fordulatokban bővelkedett.

10 érdekesség a Machu Picchuról - OTP Travel Utazási Iroda
A Machu Picchu a leglátogatottabb turisztikai célpont Peruban, melyet a világ hét új csodájának egyikévé választottak.

Peru megfejtetlen titkai - OTP Travel Utazási Iroda
A perui táj valóban festővászonra kívánkozik: az Andok itt a legcsodálatosabb.

Peru a világ legnagyobb indián országa, ahol (kecsua) indiánokkal találkozni a legtermészetesebb dolgok egyike.

Kapcsolódó ajánlatok:


Sajnos nincs megfelelő találat. Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.

PERU - BOLÍVIA

Peru, Bolívia
1 980 000 Ft-tól/fő

NAGY KÖRUTAZÁS PERUBAN

Peru
1 599 000 Ft-tól/fő

ECUADORI KALANDOK ÉS GALÁPAGOS VILÁGA

Ecuador
1 899 000 Ft-tól/fő

ECUADOR, AMAZÓNIA ÉS A GALÁPAGOS-SZIGETEK

Ecuador
2 490 000 Ft-tól/fő

RIO DE JANEIRO – CSOPORTOS VÁROSLÁTOGATÁS

Brazília
829 000 Ft-tól/fő

ARGENTÍNA ÉS BRAZÍLIA CSOPORTOS KÖRUTAZÁS

Brazília, Argentína
1 499 000 Ft/fő

BRAZÍLIA ARCAI – A DZSUNGELTŐL AZ ÓCEÁNIG

Brazília
1 815 000 Ft-tól/fő

COSTA RICA - REPÜLJ ÉS VEZESS!

Costa Rica
1 099 000 Ft-tól/fő

COSTA RICA - FELHŐERDŐK, VULKÁNOK, GAZDAG PARTOK

Costa Rica
1 599 000 Ft-tól/fő

WYNDHAM ALLTRA PLAYA****

Mexikó
679 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE LUXURY AKUMAL *****

Mexikó
689 000 Ft-tól/fő

PARADISUS PLAYA DEL CARMEN*****

Mexikó
689 000 Ft-tól/fő

BARCELO MAYA GRAND RESORT*****

Mexikó
689 000 Ft-tól/fő

CATALONIA PLAYA MAROMA*****

Mexikó
690 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE GRAND PUNTA CANA*****

Dominikai Köztársaság
919 000 Ft-tól/fő

BAHIA PRINCIPE GRAND AQUAMARINE *****

Dominikai Köztársaság
979 000 Ft-tól/fő

RIU BAMBU*****

Dominikai Köztársaság
1 039 000 Ft-tól/fő

MELIA CARIBE BEACH RESORT*****

Dominikai Köztársaság
1 039 000 Ft-tól/fő

GRAND PALLADIUM PUNTA CANA*****

Dominikai Köztársaság
1 079 000 Ft-tól/fő