Holtakkal táncoló - Mexikó ünnepe

Később, az 1521-ben érkező spanyolok, és a katolicizmus befolyásolta a hagyományos rituálékat és az őslakosok világfelfogását is. A halálon túli életben való hit fennmaradt, azonban az a hely, ahova az emberek a halál után kerültek a föld és a mennyország lett, és ez a változás az elmúlás fogalmát is módosította. Megváltozott a temetési szertartás, a hamvasztást betiltották, a temetés pedig a temetőt, a koporsót, a sírfeliratot, azaz mindeddig ismeretlen fogalmakat gyökereztetett meg. A két szokás keveredésének eredménye, hogy a mexikóiak a katolikus naptár szerint november elsején és másodikán ünneplik a halottak napját. Az emléknapokon a keresztény és a prekolumbián kultúra elemei egyaránt megtalálhatóak.

Az ünnepi alkalomhoz a XIX. században egy irodalmi műfaj is létrejött: a burleszk sírfelirat, a calaveras, ami lehetőséget adott olyan gondolatokat, érzések megfogalmazására, amiket más kontextusban nehéz lenne kifejezni. Az újságban publikált verseket, Catrináról, (a csontvázhölgyről, aki a halál szimbóluma) készített grafikák díszítették. A csontvázhölgyet rengeteg formában lehet látni, sokszor mosolygós, a halandókkal kacérkodó, vidám dáma, aki kettős identitásával az élet örömére emlékeztet. És milyen ma ez a fontos esemény? A mexikóiak már hetekkel az ünnep előtt lázas készülődésbe kezdenek, a vigasságok akár egy hétig is eltarthatnak, már október végétől kezdve. Az év legnagyobb ünnepe ez, fontosabb, mint a Karácsony. Vidéken egyes családok akár kéthavi jövedelmüket is dekorációkra, ételre költik. Ha véleményük szerint ez az egész túl sok időt, energiát és pénzt jelent, jó ha tudják, hogy meg nem ünnepelni még költségesebb is lehet. A hagyomány szerint, ha a halottak hazatérnek, és úgy találják, hogy családjuk nem megfelelő oltárral és körítéssel állt elő, néha bosszút állnak. Ez számos módon megnyilvánulhat, beleértve a betegséget és a halált is.

Így aztán az ünnepi készülődés jegyében az otthonok többségében már október 31-én elkészítik a gyerekeknek szánt ajándékokat, hiszen az ő lelkük november 1-jén érkezik, hogy táplálkozzon a szüleik által készített ételek aromáiból és illatából. Egy vagy két nappal az ünnep előtt a család elmegy kitakarítani a sírboltot és virágokkal, keresztekkel, valamint gyertyákkal díszíti fel. November 2-án a felnőttek lelke látogat haza. A lelkek fogadásakor gyantát égetnek, és néhány szót szólnak hozzájuk, így üdvözlik őket. Az ajándékokat és az adományt a házi oltárokra teszik vagy asztalra, melyhez egy virágszirmokból álló ösvényen vezet az út a bejárati ajtótól. Az ünnep a család újbóli egybegyűlését jelenti, erősíti a rokoni kötelékeket.

Sötétedés után a családtagok, rokonok, barátok fölkeresik a temetőben hozzátartozóik sírját, földíszítik az elhunyt fotóival, szentek képeivel, virágokkal, sok-sok mécsest gyújtanak, jelmezbe öltöznek, táncolnak és zenélnek. Az este jó hangulatban, hívogatóan és meglehetősen zajosan telik, hogy a lélek tudja merre is van az ő családja, merre kell hazatalálnia. Az oltárokra az elhunyt kedvenc tárgyait és adományokat helyeznek, megosztják velük a kenyeret, a gyümölcsöket, a vizet, vagy a bort. Színpompás, harsány vidámsággal búcsúztatják az ismét távozó lelkeket. Ez egy párbeszéd az elhunyt életével és emlékével.

A virágok, a viasz, és a gyertya az európai, míg a füstölők, a gyanta, az étel és a cempasúchil (krizantén) virág az indián kultúra elemei. Az oltár készítésére nagy figyelmet fordítanak, ügyelve a harmóniára. Alulra füstölőket és ételt helyeznek, a középső rész a legfontosabb, ide gyümölcsök, krizantén, kenyér és alkoholos italok kerülnek, legfelülre fényképeket tesznek. A lelkeknek készített ételeknek és adománynak szimbolikus jelentése van, általában a négy elemre: a földre, szélre, vízre és tűzre épülnek. Az ételek között kiemelt szerepet kap a kenyér. A Pan de Muertot (Halottak kenyere) már egy hónappal az alkalom előtt lehet a boltokban kapni. A kenyér alakja a koponyát, a rajta lévő magok pedig a halottért hullajtott könnyeket szimbolizálják, az íze a narancsvirág miatt az “édes emlékeket” idézi.

Az ünnep másik “ikonja” a sárga cempasúchitl (krizantém) virág. Nemcsak a házi oltáron, hanem Mexikó köztereire, utcáira is elültetik a növényt, amely dekoratív szerepe mellett gyógyhatásáról is ismert.
Az időszak nyüzsgő vásárainak legfőbb portékája a calavera, a cukorból, csokiból vagy papírból készített díszes koponya, amely a házi oltárok elmaradhatatlan kelléke. Csontvázhölgy is mindenhol jelen van, arra biztatja az embereket, hogy a zenén, a táncon keresztül találják meg az élet értelmét, hisz az élet most van és örökké tart, ahogy a zene és a boldogság is. Már önmagában a fent említett hagyományok is rendkívül izgalmasak, de ha hozzávesszük, hogy ekkor kezdődik a pompás királylepkék Kanadától Mexikóig tartó hosszú vándorlása! A pompás királylepke az egyetlen rovar, amelyik ilyen hatalmas távolságot tesz meg, a néphit szerint a holtak lelke tér vissza pillangó formájában. Becslések szerint minden ősszel körülbelül kétszázmillió lepke indul el a 3500–5000 km-es útra, egyedülálló látvány. Bármilyen ellentmondónak is tűnik, a halál alkalom az élet ünneplésére, és Mexikóban úgy teszik ezt, ahogy sehol máshol a világon.

Kapcsolódó inspirációk