Fenntartható turizmus a Seychelle-szigeteken
A Seychelle-szigeteket általában a képeslapra illő fehér homokos partokkal és a kék minden árnyalatában tündöklő óceánnal azonosítják.
Azonban a törékeny ökoszisztémával rendelkező trópusi paradicsom komoly környezetvédelmi lépésekkel küzd a fenntartható turizmusért és azért, hogy különleges élővilágát megőrizze az ide látogató turisták és a helyiek számára egyaránt.
2012-ben Seychelles óceáni területeinek mindössze 1%-a állt védelem alatt, napjainkra ez eléri a 30%-ot. Az olyan nemzetek, mint a Seychelle-szigetek a legsérülékenyebbek az éghajlatváltozásokkal szemben, hiszen gazdaságuk szinte teljes egészében a tengeri erőforrásokra és a turizmusra támaszkodik. 13 új területet csatoltak nemrég a tengeri védett területek közé, melynek célja a tengeri élővilág megóvása összehangolva azzal, hogy a halászat az egyik alapvető iparágnak számít.
2015 óta a három fő szigeten - Mahén, Praslinon és La Digue-on – megtiltották a nagyméretű resortok és nyaralóhelyek további építését, mellyel a kisebb, helyiek által vezetett szállásokat szeretnék támogatni. A távolabbi szigetekre az „egy sziget – egy resort” szabályát követik. Filozófiájuk, hogy az ide érkező turisták számát a férőhelyek/hotelszobák számával szeretnék kordában tartani.
Korall óvodák
Az éghajlatváltozás pusztító hatása a korallzátonyokon mutatkozik meg a legjobban. Globálisan emberek millióinak megélhetését fenyegeti, beleértve a kelet-afrikai közösségeket is és az Indiai-óceán nyugati szigeteit. Az elmúlt két évtizedben az óceán felmelegedésének hatására a Seychelle-szigeteken is tapasztalható volt a korallok fehéredése. Ez 1998-ban azt jelentette, hogy az élő korallok 90%-át elveszítették, majd 2016-ban a maradék 50%-át. A korallfehéredés következtében a korallok kevésbé tudnak szaporodni, törékenyebbek lesznek a külső behatásokkal – viharokkal és betegségekkel – szemben.
A nagyszabású zátony helyreállítási projektet 2010-ben kezdte el a helyi természetvédelmi szervezet, a Nature Seychelles, melyben a Cousin szigetét körülvevő védett vizekben az egészséges korallok töredékeit összegyűjtve víz alatti korall óvodákat hoznak létre. Amikor elég nagyok és egészségesek lesznek, a zátony mentő búvárok leromlott állapotú területekre ültetik át őket, ezzel is segítve a megújulásukat és fennmaradásukat. 2010 óta 40 000 korallt neveltek fel a víz alatti óvodákban, melyből mintegy 24 000-et sikeresen átültettek, lefedve ezzel egy futballpálya méretű területet.
Mondj nemet a műanyagra
2017-ben a Seychelle-szigetek csatlakozott Ruandához és Madagaszkárhoz, amikor a környezetvédelmi minisztérium betiltotta a műanyag és hungarocell dobozok, valamint az egyszer használatos műanyag szívószálak használatát, gyártását és értékesítését. Az ételek elvitelére használt dobozokat könnyen lebomló cukornád alapanyagúra cserélték és a legtöbb helyen többször használható, elmosható, fém szívószálak vásárlására buzdítanak.
Egy 2016-ban végzett tanulmány szerint a műanyag a Seychelle-szigeteki szemétlerakók összes hulladékának közel 30% -át teszik ki. Ezenkívül a Seychelle-szigetek kormánya arról számol be, hogy rúpiák százmillióit költi szilárd hulladékkezelésre, a folyók és mangrove mocsarak lomtalanításáért. Az óceán legtávolabbi sarkai is a műanyag hulladékok alatt fulladoznak. Jól szemlélteti ezt az UNESCO Világörökséghez tartozó Aldabra-atoll, ahol a tengeri áramlatok több tonnányi hulladékot sodortak bolygónk legszebb és legérintetlenebb partszakaszaira. Nehéz megközelíthetősége és elszigeteltsége miatt komoly szervezés kellett ahhoz, hogy az „Aldabra Clean Up Project” keretében egy 5 hetes expedícióval közel 28 tonna szemetet gyűjtöttek és szállítottak el, köztük közel 60 000 pár flip-flopot, pet palackokat, különböző halászathoz használt hálókat és bólyákat.
A turistákat és helyieket egyaránt a környezettudatosság felé terelik az olyan kezdeményezések, mint a 2018-ban indult „Pristine Seychelles”. A kampány célja, hogy felhívja a látogatók figyelmét a felelősségteljes turizmusra, miközben aktívan támogatja a helyi kulturális és ökoturisztikai szolgáltatókat, akik ökoturizmust és kulturális élményeket kínálnak: például hagyományos főzőtanfolyamokat, természeti kalandokat, vezetett túrákat és kézműves ajándéktárgyakat.
Újrahasznosítható energiák
A Seychelle-szigetekre érkezve már a repülőgép ablakából feltűnnek Mahe szigetének szélturbinái, melyek 2013 óta termelnek áramot közel 2200 otthon számára. Előnyük, hogy csendesek, nem veszélyeztetik a helyi élővilágot, viszont a termelt energia mennyisége a széljárástól függően változhat.
Számos nagyobb intézmény a főbb szigeteken, valamint az apróbb, természetvédelmi szigetek is napenergiával próbálják ellátni energiaszükségletüket. Mahe egyik öblében jelenleg a világ legnagyobb sós vízre telepítendő úszó naperőműjének fejlesztésén dolgoznak. A naperőművekhez 13 500 napelemre lesz szükség, amelyek 40 000 négyzetméter víz fölé épülnek.
Kapcsolódó inspirációk:
Az évek során sok ikonikus személy változtatta meg az utazásról alkotott képünket, a felfedezőktől a vállalkozókig.
Az évek során sok ikonikus személy változtatta meg az utazásról alkotott képünket, a felfedezőktől a vállalkozókig.
A turisztikai ágazat jövőjét meghatározó újítások az akkumulátorral működő óceánjáróktól a mikroalgákból előállított repülési bioüzemanyagig.
A turisztikai ágazat jövőjét meghatározó újítások az akkumulátorral működő óceánjáróktól a mikroalgákból előállított repülési bioüzemanyagig.
A Seychelle-szigetek egy távoli paradicsom, pálmafákkal, fehér homokú partokkal és türkizkék óceánnal.
A Seychelle-szigetek egy távoli paradicsom, pálmafákkal, fehér homokú partokkal és türkizkék óceánnal.
Bemutatjuk a varázslatos La Digue-ot, a Seychelle-szigetek harmadik legnagyobb szigetét!
Bemutatjuk a varázslatos La Digue-ot, a Seychelle-szigetek harmadik legnagyobb szigetét!
Minden, amit a Seychelle-szigetek második legnagyobb szigetéről, Praslinról tudni kell!
Minden, amit a Seychelle-szigetek második legnagyobb szigetéről, Praslinról tudni kell!
Az aldabrai óriásteknős nevét élőhelyéről, a Seychelle-szigetekhez tartozó Aldabra-atollról kapta. A terület fokozottan védett - többek között a teknősök miatt.
Az aldabrai óriásteknős nevét élőhelyéről, a Seychelle-szigetekhez tartozó Aldabra-atollról kapta. A terület fokozottan védett - többek között a teknősök miatt.
Bemutatunk 7 Seychelle-szigeteki csemegét, plusz egy különleges ráadás ételt, ami inkább csak specialitásként került az összeállításba.
Bemutatunk 7 Seychelle-szigeteki csemegét, plusz egy különleges ráadás ételt, ami inkább csak specialitásként került az összeállításba.
A Seychelle-szigetekről sokaknak egy trópusi, luxusnászút jut az eszébe, pedig ennél sokkal többet nyújt.
A Seychelle-szigetekről sokaknak egy trópusi, luxusnászút jut az eszébe, pedig ennél sokkal többet nyújt.
Azt mindenki tudja, hogy a Seychelle-szigetek egy földi paradicsom. A következő érdekességekkel azonban kevesen vannak tisztában.
Azt mindenki tudja, hogy a Seychelle-szigetek egy földi paradicsom. A következő érdekességekkel azonban kevesen vannak tisztában.
Kapcsolódó ajánlatok:
SZILVESZTER A SEYCHELLE-SZIGETEKEN - CORAL STRAND SMART CHOICE****
Seychelle-szigetek
1 539 000 Ft-tól/fő