A vadregényes Okavango-delta

Botswana északi részén fekvő delta mocsaras területeket és szezonálisan elárasztott síkságokat foglal magában. Ez egyike azon kevés nagy belső deltarendszereknek, amelyek nem ömlenek tengerbe vagy óceánba, és amelyek vizes élőhelyrendszere szinte érintetlen. A terület egyik egyedülálló jellemzője, hogy az Okavango folyó éves áradása a száraz évszakban történik, aminek következtében az őshonos növények és állatok biológiai ciklusa szinkronizálódott ezekkel az évszakos esőzésekkel és áradásokkal. Ez a terület kivételes példája az éghajlati, hidrológiai és biológiai folyamatok kölcsönhatásának. Az Okavango-delta ad otthont a világ néhány legveszélyeztetettebb nagyemlős fajának, például a gepárdnak, a fehér orrszarvúnak, a fekete orrszarvúnak, az afrikai vadkutyának és az oroszlánnak.

Az Okavango-delta élővilága változatos és bőséges, köszönhetően a gazdag ökoszisztémának és a védelemnek. Az Okavango-delta mind állandó, mind szezonális jelleggel nagyszámú állatot tart fenn. A gondos vadgazdálkodásnak köszönhetően Afrika talán egyik legjobb helyévé vált a vadvilág megfigyelésére. Az állatok évszakonkénti váltakozása figyelhető meg a deltát körülvevő száraz terület és maga az Okavango-delta között. Az esős évszakban a legtöbb nagytestű állat eltávolodik a deltától, hogy kihasználja az azt körülvevő buja legelőket. Amikor télen ez a legelő kezd kihalni, az állatok visszatérnek a deltába.

A botswanai Okavango-deltában élő oroszlánok valószínűleg a világ legnagyobb oroszlánjai, mivel a régióban rengeteg bölény és más zsákmányállat él, az oroszlánok sokkal izmosabbak, hiszen többnyire a delta patakjaiban a vízben vadásznak. Annak ellenére, hogy a nagymacskák köztudottan nem szeretik a vizet, itt az oroszlánok még úszni is megtanultak a túlélés érdekében. Egy másik híres oroszlánfalka a Savute régióból származott. Ez a falka azért lett híres, mert megtanultak elefántokra vadászni, ezt Afrika más részein eddig nem figyelték meg.

A vízilovak is fontos szerepet játszanak az Okavango-delta fenntartásában és megőrzésében, mivel segítenek nyitva tartani a vízcsatornákat. Ők az Okavangó ökoszisztémájának mérnökei. A vízilovak nélkül, akik lenyomják a nádasokat, a növényzet elzárná a vízfolyásokat, a víz pedig átterelődne és máshová áramlana. Erre volt példa a delta délnyugati részén a huszadik század elején, ahol a vízilovakra kiterjedt vadászat folyt. Hiányuk miatt a csatornák nem maradtak nyitva, és a vizet nem terelték el; a délnyugati rész kiszáradt.

Az Okavango-deltához fűződő korai emberi kapcsolatokat legendák övezik, amelyek nagy része a szájhagyományból származik. Az olyan helyeket, mint a több mint 4000 sziklarajzolással díszített Tsodilo hegy, több nép is a gyökereihez köti, például a Hambukushu, a Bugakhwe és a Xanikwe. A delta első lakói vadászó-gyűjtögetők lehettek, talán a mai bushmanok, sanok vagy basarwák ősei voltak, akik kis létszámúak lehettek, és a vadon élő állatok és növények által nyújtott táplálék után kutatva gyakran és sokat vándoroltak. Az állattenyésztés és a növénytermesztés bevezetésével a korai bantu népek állandó településeket hoztak létre. Ezek az első földművesek közvetlenül vagy közvetve a BaKgalagadi, Wayeyi, Hambukushu, Dxeriku, Herero és Tawana ősei voltak, bár e csoportok közül néhányan csak később telepedhettek le a területen. A Tawana népe például eredetileg vadászat során érkezett Ngamilandba, és 1800 körül alapította meg első településeit. A következő 100 év során nem kevesebb, mint nyolcszor költöztették át fővárosukat, utoljára 1915-ben Maunba.

A területen kevesebb mint 2 méteres szintkülönbség van, mely a doborzat teljes hiánya miatt a deltát alkotó számtalan vízfolyás kialakulásához vezet. A szinte sík sivatagba áramló hatalmas mennyiségű víz kanyargós csatornák, tavak, szigetek és árterek labirintusát eredményezi. Mivel az Okavango-delta a száraz időszak alatt az egyik egyetlen vízforrás, állatok ezreit vonzza, és Afrika egyik legnagyobb vadon élő állatvilág-koncentrációja él itt. Ennek a sivatagi oázisnak az igazi csodája az, hogy az árvíz éppen akkor jelenik meg, amikor az esős évszak véget ér, és a víz és az élelem kezd szűkössé válni a térségben.