Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta

Többszörösen is érdemes Húsvét táján érkezni Sevillába.

Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta

Minden évben két igazán jelentős fesztivált tartanak Sevillában, mindkettőt a tavasz derekán. Az egyik a Semana Santa, amelyet a Húsvét előtti nagyböjt utolsó hetében tartanak, s amelyet keresztény ünnep révén mély vallásos érzelmek jellemeznek. A másik fesztivál, az egy hétig tartó Feria de Abril teljesen világi ünnep, ahol meghatározó szerepet kap a zene és a tánc, természetesen mindez fenséges ételektől roskadozó asztalokkal. Hintókon fodros ruhás, életvidám lányok-asszonyok, lóháton klasszikus ruhába öltözött férfiak vonulnak végig a városon, miközben folyik a sherry és ropják a sevillana-t.

Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta | OTP Travel Utazási IrodaAndalúzia fővárosában a középkor óta tartják meg a látványos nagyheti ünnepségeket Húsvét előtt. A városban az ünnep vallásos jellege kerül előtérbe, 58 körmenet csaknem 5000 hagyományos kosztümbe öltözött résztvevője járja a várost. Ezen a héten a fekete ruhába és mantillába, azaz a jellegzetes faragott fésűvel rögzített csipkefátyolba öltözött hölgyeké, a tavasz érkezését is megünneplő helyieké a város központja; és persze azoké a turistáké is, akik ilyenkor szeretnék felfedezni a várost. A valamivel több, mint egyhetes nagyheti fieszta központjául szolgáló katedrális a világ harmadik legnagyobb temploma, amelyet méretében csak a római Szent Péter-katedrális és a londoni Szent Pál-katedrális előz meg. A gótikus épületek között csúcstartónak számít, az ember lélegzete is eláll, ha átlépi kapuját. Belsejében Murillo, Goya, Pedro de Campana és Luis de Vargas művei láthatók. A sevillai Katedrális, a vele azonos téren található Real Alcazárral az UNESCO Világörökség része.
Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta | OTP Travel Utazási Iroda
A virágvasárnapi körmenetet Krisztus Király emlékére tartják. A körmeneteken általában a Szűzanya és Jézus Krisztus szobrait hordozzák körbe a városban a vallások testvériségek. Andalúziában a Szűzanyát paloma blancanak (fehér galamb) nevezik, ő egyébként a tartomány védőszentje. A menetek általában az adott testvériség saját templomából indulnak, és mindegyikük más útvonalon vonul végig, de a Calle Campanát és a katedrálist mindegyik menet érinti, mielőtt – akár hosszú órákkal az indulás után – visszatérne a templomba.
Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta | OTP Travel Utazási Iroda
A processziók nélkülözhetetlen elemei az úgynevezett „pasos”, a szent szobrok, melyeket a hívők a vállukon visznek körbe a városon. Ezek többnyire a passió egyes jeleneteit elevenítik fel, vagy evangéliumi szereplőket mutatnak be hatalmas felvirágozott oltárokon. Mérettől függően 30-50 férfi hordja a vállán (ezeket a férfiakat costaleroknak nevezik) ami óriási odafigyelést, erőt és logisztikát is igényel. Ám arra is van példa, hogy béklyót erősítenek a bokájukra, így emlékezve Jézus keresztútjára és kínjaira. Minden nap számos testvériség indul útnak, a szobrokat hagyományos ruhákba és csuklyába öltözött felnőttek és gyerekek kísérik. Ők a közösségük színeit öltik magukra, és azokat az embereket szimbolizálják, akik Jézust keresztre küldték. Az ijesztő álarcot szégyenükben húzták a fejükre. Nem ritka az olyan confradias, amelynek a története akár a XIII. századik is visszanyúlik. Az erkélyeken állók a “saetas”-nak nevezett dalokat éneklik a szobrok tiszteletére. Egyszerre ijesztő és méltóságteljes.
Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta | OTP Travel Utazási Iroda
Ez többet követel tőlük, mint egyszerű, mély vallásosságot: ezek az emberek gyerekkoruktól kiveszik a részüket a menetből, nemcsak a Húsvét öröméből, de az előtte lévő időszak szenvedéseiből is. Aki nem vonul a menetben, azok is szépen felöltöznek, és csendben figyelik a menetet. Igaz, hogy 8-10 órákat kell álldogálnunk, de megéri: a húsvéti körmenet minden érzékszervünkre hat: láthatjuk a színes csuklyások kavalkádját, hallhatjuk a zenei aláfestést, a helyenként szenvedélyes zokogást(bár nem ritka, hogy egyes csuklyás csoportok csendben vonulnak), közben pedig érezhetjük a tömjén és a gyertya mindent betöltő illatát. A spanyol egy mélyen vallásos nemzet, a katolicizmus része a mindennapoknak; még a látszólag teljesen profán tevékenységek is vallási tartalommal átitatottak. Vallásos hitük nem az evilági élettől elfordult, szomorú áhítat. Semmiképpen nem a túlvilágra koncentrálnak, és vallásos indíttatású ünnepeiknek ugyanúgy kísérője a zene és a tánc is, mint a fériáknak.
Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta | OTP Travel Utazási Iroda
Többszörösen is érdemes Húsvét táján érkezni. A húsvéti ünnepek után két héttel ugyanis megkezdődik a hatalmas flamenco-fiesta, a Féria de Abril. Minden városnak megvan a maga fériája az év valamelyik hetén, de a sevillaiak büszkélkedhetnek Andalúziában, de még Spanyolországon belül is, a legnagyobb szabásúval. Az ünnepségsorozat a 19. században marhavásárként indult, de mára valóságos andalúz folklórfesztivállá vált, ahol hatalmas sátrakban folyik az eszem-iszom, szól a zene és kopognak a flamenco-táncosok cipői. A fesztiválnak otthont adó városrészbe hagyományosan lovon, kocsin érkeznek a résztvevők, andalúz öltözetben – a nők szigorúan fodros flamenco-ruhában. Nappal is egymás után következnek a programok, de este indul csak be igazán az élet és a mulatozás.
Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta | OTP Travel Utazási Iroda
A mulatságok jelenlegi helyszíne a Sevilla délnyugati felén található Los Remedios városrész, ahol a Guadalquivir folyó mentén egész évben hasonló nagyszabású rendezvények, cirkusz, vidámpark, vásár kap helyet. Az 1920-as évektől vette fel jelenlegi formáját, amikor szabályos utcahálózatban fogták egybe a sátrak (caseta) egyre növekvő rendszerét. Évről-évre változó formájú, de pompázatosan kivilágított bejárati kapu vezet a 20000 papírlampionnal megvilágított kis városkába. Az utcákat híres torreádorokról nevezik el, s ma már 15 utcában több mint 1000 sátor található, melyet családok, vállalatok és szervezetek állítanak fel. Az ünnep gyakorlatilag egy társadalmi szintre emelt, családi és baráti körben megtartott orbitális eszem-iszom, tánccal-zenével - hagyományos helyen és keretek között.
Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta | OTP Travel Utazási Iroda
A Féria mulatságainak jó része magánsátrakban folyik, itt a családok, baráti társaságok esznek-isznak, külsősök nem juthatnak be. A gyerekek ugyanúgy részt vesznek benne, mint a felnőttek. Gyakorlatilag a spanyolok ezen a módon tartják élőben a családi szálakat és szociális kötődéseiket. A sátrak déltől este 8-ig, majd lámpagyújtástól hajnalig csak leeresztett függönyök mellett, mintegy zártkörű klubként működnek.
Sevilla - Húsvét és flamenco fiesta | OTP Travel Utazási Iroda
A közösségi sátrak azonban mindenki számára nyitva állnak, itt a helyi ételek és borok mellett a flamenco sevillai műfajával, a sevillanaval is megismerkedhetünk. A féria idején minden nap tartanak bikaviadalokat, amelyek állítólag mindig a szezon legjobbjai. Az ünnepi hét idejére bezárnak az iskolák, a vállalatok lehúzzák a rolót, és gyakorlatilag megszűnik minden más működni.

Kapcsolódó inspirációk

Kapcsolódó ajánlatok


MALAGA ÉS COSTA DEL SOL - KALAND ÉS KULTÚRA

Spanyolország

Ismerje meg Malaga egyedi hangulatát, ahol andalúz hagyományok, történelmi emlékek és mediterrán életérzés találkozik – a program ikonikus látnivalókat, fakultatív kirándulásokat és tengerparti pihenést is kínál. A Torremlinosban található szállás ideális kiindulópont a Costa del Sol felfedezéséhez.

279 000 Ft-tól/fő

TENGERPARTI HÉTVÉGE BARCELONÁVAL

Spanyolország

Kontinensünk egyik legragyogóbb városa, Barcelona az utóbbi évtized átalakításainak köszönhetően csak még szebb lett, látnivalói megszámlálhatatlanok. Calella-ban lévő szálloda ideális kiindulópont Barcelona felfedezéséhez és Costa Brava homokos tengerpartján kipihenhetők a városlátogatás kellemes fáradalmai.

319 000 Ft-tól/fő

MALLORCAI HÉTVÉGE

Spanyolország

Mallorca fantasztikus időjárásával, finom ételeivel és vadregényes hangulatával azonnal elvarázsolja az idelátogatókat, ez a sziget a kultúra és a természet tökéletes kombinációja.

369 000 Ft-tól/fő

SEVILLAI VÁROSLÁTOGATÁS – ANDALÚZ HANGULATOK

Spanyolország

Sevilla Andalúzia fővárosa, emellett Dél-Spanyolország kulturális és gazdasági központja. A várost meghatározza a mediterrán éghajlat, a gyönyörű építészeti emlékek, a kiváló gasztronómia, a pezsgő mediterrán életérzés és az autentikus flamenco. Sevilla sokszínűségéből adódóan mindenki számára izgalmas lehet.

389 000 Ft-tól/fő

MALAGAI SZILVESZTER

Spanyolország

Malaga nem csupán napsütötte tengerpartjáról híres, hanem gazdag történelméről, látványos épületeiről és pezsgő kulturális életéről is. Fedezze fel Andalúzia ékkövét, sétáljon a történelmi óvárosban, ismerje meg Picasso szülővárosát – és búcsúztassa az óévet egy különleges hangulatú mediterrán szilveszterrel!

399 000 Ft-tól/fő

KIRÁLYI MADRID

Spanyolország

Madrid nyüzsgő éjszakai élete, elegáns üzletei és nem utolsósorban felbecsülhetetlen műkincsei révén látnivalókban gazdag, élményekkel teli napok állnak a városba látogató vendégek előtt. Apropó vendégek: a helyiek, a madrileno-k híresen nyíltszívűek és barátságosak a nézelődő turistákkal.

399 000 Ft-tól/fő

MEDITERRÁN VALENCIA ÉS ALICANTE

Spanyolország

Új városlátogató programunk során nem csak Valencia felfedezésére, de a legendás paella-készítés fortélyainak és a híres valenciai borvidék zamatos nedűinek megismerésére is alkalom nyílik. A körutazást Alicante hangulatos tengerparti városában zárjuk.

559 000 Ft-tól/fő

ANDALÚZIA, ÜDÜLÉSSEL COSTA DEL SOL TENGERPARTJÁN

Spanyolország

Andalúzia a modernizáció ellenére továbbra is egy temperamentumos és szenvedélyes hely, ahol akkor jár át minket a város hangulata, amikor a legkevésbé számítunk rá. A körutazás végén a népszerű Costa del Sol gyönyörű tengerpartja nyújt pihenést.

749 000 Ft-tól/fő

VILÁGÖRÖKSÉGEK ÉSZAK-SPANYOLORSZÁGBAN

Spanyolország

Fedezze fel Észak-Spanyolország lenyűgöző tájait és kulturális kincseit egy csoportos körutazás keretében, magyar idegenvezetéssel! 

799 000 Ft-tól/fő

NAGY KÖRUTAZÁS MAROKKÓBAN ÉS ANDALÚZIÁBAN

Marokkó,

Utazzon velünk Marokkó és Andalúzia varázslatos világába, ahol ősi városok, nyüzsgő bazárok és történelmi emlékek mesélnek múltról és kultúrák találkozásáról! Utazásunk Marrakech pezsgő utcáitól egészen Torremolinos napsütötte tengerpartjáig vezet.

1 055 000 Ft-tól/fő
Sajnos nincs megfelelő találat.
Kérjük, módosítsa a keresési feltételeket.