Holtak ünnepe Mexikóban

Holtak ünnepe Mexikóban

Mosolygó koponyák, burjánzó virágdíszek, vibráló színek kavalkádja. Mexikóban a halottak napja életigenlő fiesta, ahol az emberek visszavárják elhunyt szeretteiket, hogy együtt ünnepelhessenek velük. A Día de los Muertos - vagyis a halottak napja manapság Mexikó világszerte egyik leghíresebb ünnepe, jellegzetességei, díszítőelemei egyre hódítanak más országokban is. A Día de los Muertos azonban nem a mexikói Halloween. Ősi gyökereken nyugszik, olyan hagyományokon és rituálékon, melyek apáról fiúra szállva maradtak fent, örök kulturális értéket teremtve. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az ünnep 2008-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.

A Día de los Muertos ünnepének története a mezoamerikai kultúrában gyökerezik. Mexikóban a halált az élet természetes részének tartják, a prekolumbián idők előtt a koponya magának az életnek volt a szimbóluma. A Día de los Muertos az élet és a halál ünnepe, amikor elhunyt szeretteikről emlékeznek meg a családok. A holtak szellemeit, mintha csak élők lennének, visszavárják halottak napján, hogy „beszélgessenek” velük, felidézzék a múlt kedves emlékeit, együtt falatozzanak és vigadjanak. Minden városban, de leginkább Oaxacában őrzik az ősihez legközelebb álló hagyományokat. Az Azték Birodalom idején az indián kultúrákban elterjedt rítusok később a spanyolok hódításával megérkező keresztény kultúrával keveredtek. Ennek tudható be az is, hogy a kétnapos ünnep november 1-re – a katolikus keresztény kultúrában mindenszentekre – és november 2-re – halottak napjára esik. Az ünnepsorozat és az előkészületek azonban már október elején kezdetüket veszik Mexikóban.

A családtagok különleges, díszes oltárokat – ofrendas – építenek otthonaikban vagy a temetőkben az elhunytak számára és kihelyezett fényképekkel, vízzel, étellel, különböző felajánlásokat téve ösztönzik a szellemeket a visszatérésre. Az oltártól a sírig vezető utat bársonyvirággal (cempasúchil), a Dia de los muertos jellegzetes virágával hintik meg, mely szimbolikus jelentéssel bír: a virág vezeti a holtak útját, hogy visszataláljanak az élők világába.

Az ünnepség talán legjellegzetesebb elemei a calaverák (koponyák). A legfontosabb vendég La Calavera Catrina – a mosolygó arcú elegáns ruhába öltözött csontváz, a halál megtestesítője, a halottak királynője. Alakját José Guadalupe Posada, a XX. század eleji Mexikó hírhedt politikai karikaturistája alkotta meg, majd Diego Rivera 1947-es A vasárnap délutáni álom az Alameda parkban című festményén hívta újra „életre”, hogy azóta is évről évre a Día de los Muertos legillusztrisabb vendége lehessen, szimbolizálva az elkerülhetetlen halál és az élet értelmének kettősségét.

Jellemző ilyenkor, hogy az emberek is csontvázjelmezt öltenek magukra, színesre festve arcukat, hosszú mexikói népviseletben vonulva, La Catrina mosolyát utánozva. A díszes dekoráció részei a csipke-szerűen áttört papírfüzérek, a papel picado-k is, melyeket nagy műgonddal és hozzáértéssel, kalapáccsal-vésővel készítenek az erre szakosodott művészek. Az asztalra és az oltárra kerülő étkek ugyancsak számos szimbólumot rejtenek. Az utcai árusok jellegzetes portékái a festett cukorkoponyák, melyek gyakran névre szólóak vagy egyéb személyes megjegyzéssel ellátottak. A XVII. században Mexikóba érkezett olasz misszionáriusok hozták magukkal, ma már az ünnepség elmaradhatatlan kellékei. A pan de muerto – a halottak kenyere tipikus fogás. A narancsos ízű édes kenyér tetejét csontra és könnycseppekre emlékeztető „fonatok” díszítik és cukorral van meghintve. Kerek formája az élet körforgására emlékeztet.

A hosszú előkészületek, az oltárépítés és a sírok feldíszítése után, a mexikói hagyományok szerint október 31-én éjfélkor kinyílik a mennyek kapuja a halottak előtt, akik visszatérhetnek szeretteikhez. November 1-én a gyermekek, november 2-án a felnőttek szellemei teszik látogatásukat az ősi tradíciók szerint. Ilyenkor a temetői sírok szinte alig látszanak ki a narancsszínű virágözönből, melyeket ezernyi gyertya fénye világít meg sejtelmesen. Népes családok apraja-nagyja vonul ki étellel és itallal szeretteik sírjához, hogy felidézzék a kedves közös történeteket és együtt énekeljék az elhunyt kedvenc dalait. A sírok melletti virrasztás szintén elengedhetetlen része az ünnepnek. Ilyenkor a gitárok is előkerülnek, s gyakran mariachik húzzák a nótát a lebegő gyertyafényben úszó temetőben.

Az ünnepségsorozat leghíresebb záró parádéja a La Catrina karneválszerű, többszázezer látogatót vonzó felvonulása Mexikóvárosban, a Zócalon. Érdekesség, hogy a híres eseményt csak 2016 óta tartják. Ennek oka az előző évben bemutatott James Bond film, a 007: Spectre – A fantom visszatér hatalmas sikere volt, mely egy kitalált halottaknapi felvonulással kezdődik Mexikóvárosban. A film hatására rendkívül megnőtt a turisták érdeklődése a város és az ünnep iránt, mindenki a részese akart lenni. Így hát a mexikóvárosiak, hagyományaikat követve és egyben új hagyományt teremtve, azóta rendezik meg a zenés-táncos felvonulást.

Kapcsolódó inspirációk

Kapcsolódó ajánlatok