Szarajevó, az életre kelt város
A háború pusztítása persze nyomot hagyott az épületekben és a lelkekben egyaránt. De az itt élők előrefelé néznek és Szarajevó olyan helyekké vált, olyan hellyé tették, hogy a város Európa kulturális fővárosa lehetett és a Lonely Planet egyik leginkább meglátogatásra javasolt fővárosává választotta. Ismerje meg velünk Szarajevó legjobb helyeit! Indulhat a kaland?
Sárga erőd / Sárga bástya
Innen nyílik a legszebb kilátás Szarajevóra. Érdemes a túrát itt kezdeni. Kanyargós, hajtűkanyarokkal szabdalt út vezet fel a Jekovac-szikla tetejére, ahol az 1600-as években emelt erődítmény áll. A feladata a várost fenyegető támadások kivédése volt. Nevét az építkezés során használt sárga kőről kapta, ma már nem erődként funkcionál, kilátóvá alakították át, egy kellemes kávézóval kiegészítve.
Óváros / Bašcaršija
Az elbűvölő óvárosban az embernek olyan érzése támad, mintha egy kirándulást tenne a távol-kelet irányába, a tornyos mecseteket macskaköves utcák veszik körül, amelyek a nyüzsgő bazáron keresztül kanyarognak az ódon falak között. A számtalan kis üzletben helyi portékákat kínálnak, innen nem lehet üres kézzel hazatérni. Miközben mi vásárolgatunk, a helyiek a méregerős bosnyák kávét kortyolják a kávéházak teraszain. Az úgynevezett „Galamb tér” (a madárlakóinak köszönhető elnevezéssel) ideális hely lehet egy délutáni túra kezdetéhez és a Miljacka folyóval határos piacok felfedezéséhez. Egy fontos történelmi helyszín is itt található, ami nem más mint a Latin híd. A hely, ahol meggyilkolták az osztrák-magyar trónörököst, Ferdinánd herceget, kirobbantva ezzel az első világháborút.
Ferhadija utca
Ferhadija Szarajevó legsokszínűbb területe. A sétálóutca csak pár lépésre található az óvárostól, a divat rajongóinak paradicsoma. Számtalan ruházati bolt várja itt a vásárlókat, amelyhez tökéletes keretet biztosítanak az osztrák-magyar időben épített, szépen helyreállított homlokzatok.
Szarajevói bobpálya
Nehéz elképzelni, hogy ez a város egy évtizeddel a háború előtt téli olimpiát rendezett, pedig pontosan ez történt. Az 1984-es téli játékok Szarajevóban zajlottak és a város számos világszínvonalú létesítményt épített erre az eseményre. Az egyik építmény túlélte a nehéz éveket, az olimpiai bobpálya a Trebević-hegy tetején. A sportolók persze már régen elhagyták, néhány kreatív utcai művész azonban valóságos műalkotássá varázsolta. Érdemes meglátogatni!
Szarajevói háborús alagútmúzeum (reményalagút)
Nem könnyű ide eljutni, mivel a szarajevói háborús alagútmúzeum a repülőtér mellett fekszik, aminek persze jó oka van, 1993 és 1996 között ez az alagút volt az egyetlen kapcsolat, amely Szarajevót a világgal összekapcsolta. A 800 méter hosszú járatot lapátok és csákányok segítségével, kézzel ásták meg, miközben a várost ostromgyűrű szorongatta. Ezen a folyosón zajlott a város ellátása, itt érkezett az élelmiszer, a gyógyszer, de még a telefon és az áramellátás is. A háború után az alagút egy részét múzeummá alakították át, amely részletesen bemutatja Szarajevó ostromát. A csatornában vezetett túrákon vehetünk részt, ahol kissé átérezhetjük annak hangulatát, hogy mi is zajlott itt néhány évtizeddel ezelőtt.
Kapcsolódó inspirációk
Kapcsolódó ajánlatok
A PANNON FILHARMONIKUSOK NYOMÁBAN – BUDAPESTRŐL
Bécsi fények és zenei csodák. Ismerje meg Bécs különleges művészeti világát és a varázslatos Bad Vöslau hangulatát egy tartalmas, élményekben gazdag utazás során. A programot exkluzív zenei élmények teszik teljessé: koncert a világhírű Musikvereinben és orgonazene a klosterneuburgi apátság falai között.
A PANNON FILHARMONIKUSOK NYOMÁBAN PÉCSRŐL ÉS KAPOSVÁRRÓL
Zenei kaland a Pannon Filharmonikusokkal!
Különleges élményre hívjuk: ismerje meg Bécs művészeti világát és Bad Vöslau hangulatát egy tartalmas utazás során. A programot koncert a Musikvereinben és orgonazene a klosterneuburgi apátságban teszi teljessé.
MALAGA ÉS COSTA DEL SOL - KALAND ÉS KULTÚRA
Ismerje meg Malaga egyedi hangulatát, ahol andalúz hagyományok, történelmi emlékek és mediterrán életérzés találkozik – a program ikonikus látnivalókat, fakultatív kirándulásokat és tengerparti pihenést is kínál. A Torremlinosban található szállás ideális kiindulópont a Costa del Sol felfedezéséhez.
TENGERPARTI HÉTVÉGE BARCELONÁVAL
Kontinensünk egyik legragyogóbb városa, Barcelona az utóbbi évtized átalakításainak köszönhetően csak még szebb lett, látnivalói megszámlálhatatlanok. Calella-ban lévő szálloda ideális kiindulópont Barcelona felfedezéséhez és Costa Brava homokos tengerpartján kipihenhetők a városlátogatás kellemes fáradalmai.
GDANSK ÉS VARSÓ
Ismerje meg Lengyelország két különleges városát, a Balti-tenger partján fekvő, varázslatos hangulatú Gdanskot és a történelem viharaiból újjászületett fővárost, Varsót! Barangoljon Gdansk macskaköves utcáin, fedezze fel a tengerparti üdülővárosok báját, majd merüljön el Varsó kulturális és történelmi örökségében.
PÁRIZS TITKAI
Párizs a fények városa, a szerelem és a romantika fellegvára. Merüljön el a divat és kultúra fővárosának lüktetésébe egy öt napos, felejthetetlen utazás során. Gasztronómiája, építészeti szépségei és nyüzsgő kultúrája teszi teljesen egyedülállóvá ezt a különleges metropoliszt.
SEVILLAI VÁROSLÁTOGATÁS – ANDALÚZ HANGULATOK
Sevilla Andalúzia fővárosa, emellett Dél-Spanyolország kulturális és gazdasági központja. A várost meghatározza a mediterrán éghajlat, a gyönyörű építészeti emlékek, a kiváló gasztronómia, a pezsgő mediterrán életérzés és az autentikus flamenco. Sevilla sokszínűségéből adódóan mindenki számára izgalmas lehet.
MALAGAI SZILVESZTER
Malaga nem csupán napsütötte tengerpartjáról híres, hanem gazdag történelméről, látványos épületeiről és pezsgő kulturális életéről is. Fedezze fel Andalúzia ékkövét, sétáljon a történelmi óvárosban, ismerje meg Picasso szülővárosát – és búcsúztassa az óévet egy különleges hangulatú mediterrán szilveszterrel!
KIRÁLYI MADRID
Madrid nyüzsgő éjszakai élete, elegáns üzletei és nem utolsósorban felbecsülhetetlen műkincsei révén látnivalókban gazdag, élményekkel teli napok állnak a városba látogató vendégek előtt. Apropó vendégek: a helyiek, a madrileno-k híresen nyíltszívűek és barátságosak a nézelődő turistákkal.










