25 érdekes tény Ománról
Omán, hivatalos nevén az Ománi Szultánság, az Arab-félsziget délkeleti partján terül el. Fővárosa, egyben legnagyobb városa Maszkat. Omán hivatalos nyelve arab. Fizetőeszköze a rial (OMR). Szomszédja az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Jemen. Fedezze fel velünk Omán különlegességeit!
1. Az ománi szultán a fegyveres erők vezérkari főnöke, a központi bank elnöke, védelmi miniszter és külügyminiszter is egy személyben. A szultán tekintélye sérthetetlen.
2. A hal, a datolya és egyes mezőgazdasági termékek kereskedelme, valamint a turizmus Omán gazdaságának jelentős részét adják. Míg szomszédai (Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Jemen) kizárólag olajfüggő gazdaságok.
3. Omán a legrégebbi független állam az arab világban.

4. A Muscat Óratorony a modern Omán legrégebbi emlékműve.
5. Omán abszolút Monarchia (Szultánság).
6. A mezőgazdasági termékek mellett az olaj és a gáz Omán legfőbb exportcikkei.
7. A Global Terrorism Index (GTI) jelentéséből kiderül Omán Katar mellett szó szerint terrorizmus mentes ország.
8. Ománban a bűnözés sem létezik.

9. Az omániakat a világ egyik legnagyobb hajóépítőiként tartják számon.



Kapcsolódó inspirációk:
Íme néhány ártatlannak tűnő dolog, amit a külföldieknek mindenképpen kerülnie kell Azerbajdzsánban.

Ismerje meg az azeri mesterek csodálatos munkáit, amelyeket a mai napig, hagyományos módokon készítenek.

Izgalmas gasztronómiai kalandra csábítjuk, ezúttal a Kaukázus sokszínű konyháinak egyikébe kóstoltunk bele. Tartson velünk!

Azerbajdzsán Eurázsia dél-kaukázusi régiójában fekszik. Számos természeti érték és kulturális kincs birtokosa. Ismerje meg közelebbről néhány érdekes tényen keresztül.

Különleges élményeket tartogat a Kaukázus fel nem fedezett gyöngye. Ajánlunk néhány programot, amelyeket Azerbajdzsánban nem szabad kihagyni!

Íme egy kis ízelítő Izrael legkülönlegesebb természeti csodáiból!

Omán olyan érintetlen természeti különlegességeket tartogat, melyeket mindenképpen érdemes megismerni.

Omán tengerpartjai, hegyei és völgyei számos veszélyeztett fajnak nyújtanak menedéket a leopárdtól a teknősökig. Ismerje meg varázslatos vadvilágát!

Dubai-ban egymást érik a legmodernebb és leghatalmasabb épületek. 2023. elején nyitja meg kapuit a Pálma-sziget legújabb csodája, az Atlantis The Royal szállodája.

Jeruzsálem népszerű turistalátványosságain túl is számtalan olyan rejtett kincset tartogat, melyet érdemes útba ejteni. Tartson velünk és ismerje meg a szent város kevéssé ismert oldalát.

Izrael területét egykor számos fontos ősi kereskedelmi útvonal érintette. Ismerje meg velünk titkaikat!

Összegyűjtöttük azokat a programokat, amelyeket Jordániában járva, a Holt-tenger vidékén mindenképpen érdemes kipróbálni. Tartsanak velünk!

A 423 méterrel a tengerszint alatt fekvő Holt-tenger különlegesen sós vize Jordánia és Izrael közös természeti kincse. Olyan természeti csoda, amelyet feltétlenül látni, érezni kell!

Íme, egy első alkalomra szóló jordániai útikalauz, amely feltárja Jordánia történelmét, földrajzát, kultúráját, konyháját és tippeket ad.

Jordániában nincs sok strand, de a meglévők, egytől egyig nagyon exkluzív élményt nyújtanak. Bemutatjuk a legjobbakat, amelyeket egyszer meg kell látogatni!

A jordániai konyha 10 legnépszerűbb ételét helyeztük a fókuszba. Kóstoljon bele velünk a Közel-Kelet ínycsiklandó csemegéibe!

Összegyűjtöttük a legismertebb Jordániában forgatott filmeket, valamint Jordánia azon részeit, amelyek ezekben a mozikban szerepelnek.

Szánjunk néhány napot Ammánra, erre a közel-keleti kulturális központra! Mutatjuk a legfontosabb látnivalókat, legizgalmasabb elfoglaltságokat Jordánia fővárosában!

Kapcsolódó ajánlatok:





DOUBLETREE BY HILTON RESORT & SPA MARJAN ISLAND***** - RAS AL KHAIMAH





