Málta, az élő hagyományok szigete

A bizilla az egyik legrégebbi hagyományos mesterség, melynek kialakulása a nemességhez kötődik. A máltai csipke nagyon keresett volt, gyakran még árveréseken is licitáltak rá, olykor pedig a társadalom magas rangú tagjai, például papok viselték. A csipke eredetileg 1640-ben jutott el Máltára a Szent János Rendi lovagok által, a csipkekészítés aranykora Napóleon hódításáig tartott. A XIX. században egy gozói asszony genovai csipke mintájára élesztette újra a csipkekészítés hagyományát és adta tovább tudását nővéreinek és barátainak. Így honosodott meg Gozó szigetén a csipkeverés. A máltai csipke Európa szerte híres volt, de Kínában és Indiában is értékes portékának számított. Legtöbbször spanyol selyemből készítik, a máltai kereszt pedig a tradicionális minta részévé vált.

A filigránkészítés mestersége a lovagkorban virágzott, mely valójában arany- és ezüstművességet jelöl. Málta legértékesebb portékái napjainkban is a finom arany vagy ezüstszálakból készülő ékszerek. Eredete egészen az ókori Egyiptomig vezethető vissza, mely föníciai behatásra jutott el Málta szigetére. Legismertebb szimbóluma a máltai kereszt, melyet karkötőkön, gyűrűkön és fülbevalókon is megtalálunk.

A kék-sárga és piros színekben pompázó máltai halászhajók a sziget jelképei, melyek minden szuveníren szerepelnek. Azonban nem csak dekorációs célokat szolgálnak, a helyi halászok a mindennapi munkájukhoz is használják őket. A luzzu csónakok elején látható szempár történetének egyiptomi gyökerei vannak, mely Ozirisz vagy Hórusz isten védelmező szemét jelképezi.

A csónakok hagyományosan apáról fiúra szállnak, a festések pedig mindig ugyanolyanok maradnak az egyes hajókon, tulajdonosaik babonából nem változtatják meg azokat. Így minden alkalommal mikor átnézik és lecsiszolják a hajókat ugyanazokkal a színekkel és mintákkal festik újra őket, ami generációról generációra öröklődött.