Meghökkentő tények Szaúd-Arábiáról
1. A szaúdiak nem jó sofőrök a Világbank 2000-es jelentése szerint Szaúd-Arábia Malajziával, Thaifölddel és Dél-Afrikával közösen vezeti a baleseti listákat.
2. 2012-ben Szaúd-Arábia betiltotta a dohányzást a kormányhivatalokban és a legtöbb nyilvános helyen, ami magában foglalja a shishák (vízipipák) tilalmát is. Ennek ellenére a szaúdi statisztikák szerint az ország a világ negyedik legnagyobb dohányimportőre, és a szaúdiak naponta körülbelül 8 millió dollárt költenek cigarettára.

3. A rijádi tevepiac az egyik legnagyobb a világon, naponta körülbelül 100 teve cserél gazdát.
4. A nyugati kárrendezéshez hasonlóan az arab világban is megvan a diyya, vagyis a vérpénz-fizetés hagyománya, amely a Koránból származik, mint a szemet szemért vita rendezésének humánusabb alternatívája. A diyya úgy működik, mint egy peren kívüli egyezség. Azokat a külföldieket, akik Szaúd-Arábiában vezetni szeretnének, arra ösztönzik, hogy a szokásos gépjármű-biztosításuk részeként kössenek fedezetet az esetleges vérpénzes követelésekre is.
5. Szaúd-Arábiában nem legális az alkoholfogyasztás. A házi sör- és borkészítés azonban megszokott, főként a országban élő külföldi állampolgárok körében. A szeszes italok teljes választéka a feketepiacon persze elérhető. Az ország különböző szeszfőzdéiben nagy mennyiségben állítanak elő sidiqui (kis barátom) nevű szeszes italt.

6. Szaúd-Arábia több mint 95%-a sivatag vagy félsivatag. Az országban található a világ legnagyobb sivatagi területei közé tartozó Al Nafud (Nafud-sivatag) északon és Rub al-Khali délen.
7. 2012 előtt Szaúd-Arábiában csak férfiak árulhattak női fehérneműt, mivel a törvény kimondta, hogy a nők nem dolgozhatnak az otthonokon kívül. Abdullah király 2012-ben a szaúdi nők nyomására, akik egyre kényelmetlenebbül érezték magukat, amikor férfi eladótól vásárolták a fehérneműket, visszavonta a törvényt, sőt, ezért az országban a férfiak már egyáltalán nem árulhatnak fehérneműt.
8. Szaúd-Arábia olyannyira komolyan veszi a boszorkányságot, hogy betiltotta a Harry Potter könyveket és még egy boszorkányságellenes akcióegységet is felállított. Az egység feladata a varázslók elfogása és varázslataik káros hatásainak visszafordítása.

9. A szaúd-arábiai férfiak jellemzően thobát, egy könnyű pamutruhát viselnek, amely szinte mindig fehér; illetve a gutrát, vagyis a hagyományos fejkendőt.

Kapcsolódó inspirációk:
A Taipei 101 felhőkarcoló a legismertebb tajvani építészeti csoda, de templomok, színházak és múzeumok is lenyűgöznek látványukkal és történetükkel.

Taipei nemcsak felhőkarcolóival, éjszakai piacaival és templomaival hódít, hanem egyedi különlegességeivel is. Ez a metropolisz tele van meglepetésekkel!

Tajpejt egyszer látni kell! A Taipei 101 felhőkarcolón túl modern élet, ősi hagyományok és természeti csodák várják, minden utazónak tartogat valami különlegeset.

Tajpej nyüzsgése elsőre zavarba ejtő, de világhírű múzeumai kihagyhatatlanok. Ajánlunk hét különleges gyöngyszemet amiket mindenképp érdemes felfedezni!

Tajpej igazi paradicsom a gasztronómia kedvelőinek! Öt kihagyhatatlan tajvani csemegét mutatunk, amit mindenképp érdemes megkóstolni.

Íme Oszaka legizgalmasabb családbarát látnivalói a tudományos központoktól a vidámparkokig, hogy az oszakai látogatás a család minden tagja számára kínáljon különleges élményeket.

A Den-Den Town Oszaka válasza a tokiói Akihabarára. A város vibráló elektronikai negyede, a japán technológia, szubkultúra és a vintage vásárlási élmény rajongóinak igazi mekkája.

Oszaka különleges, autentikus ízekkel csábít. Itt szinte minden második sarkon találunk valami különlegességet kínáló éttermet. Fedezze fel velünk Oszaka rejtett gasztro-kincseit!

Oszaka szívében áll a Sitennodzsi templom, ami az ősi Japán egyik legjelentősebb alkotása, Japán egyik első buddhista temploma. Történelmi jelentőségű, kihagyhatatlan látnivaló.

A Super Nintendo World Oszakában valódi paradicsom a videójátékok szerelmeseinek, különösen a Super Mario-univerzum rajongóinak. Kihagyhatatlan állomása az oszakai kalandtúráknak.

Oszaka különleges kulturális és gasztronómiai élményeket tartogat. Fedezze fel velünk Japán egyik legfontosabb gazdasági és kulturális központját!

Üzbegisztán világbirodalmak határán fekszik így az évszázadok során megannyi hatás érte a helyi gasztronómiát, így nagyon színes és konyhával találkozhatunk a közép-ázsiai országban.

Ismerje meg Kirgizisztán titkait! Fedezzen fel 10 lenyűgöző érdekességet erről a közép-ázsiai gyöngyszemről: természeti csodák, hagyományok, kultúra és még sok más!

A tádzsik konyha számos párhuzamot mutat az orosz, afgán és iráni konyhával. Különlegessége az egyedi fűszerezésben és a felhasznált alapanyagokban rejlik. Kóstoljon bele velünk!

A Selyemút mentén fekvő, gazdag történelmi örökséggel büszkélkedő Kirgizisztán régóta a felfedezők, kalandorok kedvelt célpontja.

Kapcsolódó ajánlatok:



ISZTAMBUL VÁROSLÁTOGATÁS DEBRECENI INDULÁSSAL, FÜRDŐZÉSSEL A MÁRVÁNY-TENGERBEN




DOUBLETREE BY HILTON RESORT & SPA MARJAN ISLAND***** - RAS AL KHAIMAH







