Az egyetlen olyan macskafaj, amely kizárólag a sivatagban él. A homoki macska ugyan aranyosnak tűnhet, azonban a Szaúd-Arábia nyugati részén élő ragadozót kemény fából faragták. A homoki macskák mancsait körülvevő vastag szőrzet nemcsak a forró vagy nagyon hideg talajtól védi őket, hanem lehetővé teszi számukra, hogy a homokban ugráljanak anélkül, hogy elsüllyednének vagy mancsnyomokat hagynának maguk után.

A régió egyik legnagyobb sivatagi emlősének, az arab bejzának akár 68 centiméter hosszú szarvai is lehetnek, fényes fehér bundája pedig segít visszaverni a napsugarakat a bőréről. Az egykor a kihalás szélén álló állatokat a szaúdiak sikeres természetvédelmi erőfeszítéseinek hála megmentették, sőt néhány példányt vissza is telepítettek a vadonba olyan területeken, mint a Faraszán-szigetek.

A fülükön lévő hosszúkás fekete pamacsokról felismerhető karakálok Szaúd-Arábia nyugati részén, különösen a Jabal Shada és Raydah rezervátumokban élnek. Már az ókori egyiptomi sírokban is találtak karakálokat ábrázoló festményeket és szobrokat, ami arra utal, hogy ez a vadmacskafaj már jó ideje a térség lakója.

Egyesek ezt a ragadozót magányos farkasnak nevezik, mivel a legtöbb farkasfajtól eltérően ez az emlős inkább egyedül vagy párban vadászik, nem falkában. A szürke farkasnak ez a kisebb alfaja, különlegessége, hogy összenőtt mancsokkal rendelkezik. Az arab farkasok főként éjszakai életmódot folytatnak, és Najd és Tabuk sivatagi hegyvidékein figyelhetők meg.

Az arab farkasokkal ellentétben a galléros páviánok általában több száz fős falkákban élnek. Az Asir-hegységben, valamint Taif és Abha városainak közelében megtalálható, rendkívül intelligens állatokat az Arab-félszigeten rengetegen helyen szentként kezelték évszázadok óta. Az ivarérett hím páviánok közel kétszer akkorák, mint a nőstények, és könnyen felismerhetők hosszú ezüstszürke szőrzetükről és rózsaszínű arcukról.

A legkisebb sünfajtát, a sivatagi sünt sötét pofájáról és az arca tetején lévő világosabb színű sávról lehet felismerni. A szaúdi sivatagok száraz bozótosaiban, a Közel-Keleten és Afrika egyes részein megtalálható éjszakai élőlény éjszaka vadászik táplálékra, nappal pedig a hőség elől menekülve, odújában tölti idejét. Bár elég kicsik ahhoz, hogy elférjenek egy ember tenyerében, ezek az apróságok akár 19 kilométer/órás sebességre is képesek.

A fehérfarkú ichneumon a mongúzfélék családjába tartozó ragadozó. A mongúzfélék legnagyobb faja az ország délnyugati részén található. Éjszakai állat, amely a sivatagi sünhöz hasonló életmódot folytat: nappal egy odúban tartózkodik, éjszaka pedig vadászik. Érdekesség, hogy nagyon territoriális életmódot folytat és ritkán vándorol.