Kis magyar divattörténet – színes népviseletek

A magyar népviselet a magyarság hagyományos öltözködési módja, melyet törvények és rendeletek szabályoztak hosszú évszázadokon át. Négy nagyobb táji típusát különböztethetjük meg egymástól: a dunántúlit, a felföldit, az alföldit és az erdélyit. Természetesen ezeken belül is voltak eltérések, hiszen másképp öltözködött a nemes, a jobbágy és a polgár társadalmi rétege. Az öltözködés kifejezte a közösség tagjainak, elsősorban a nőknek az életkorát és családi helyzetét. Az idő folyamán az egyes közösségek kialakították a csak rájuk jellemző stílust, mintákat, szabásokat és hímzéseket.
A ma ismert díszes-színes népviselet csak a 19. század második felében alakult ki Magyarországon, a gyári termelés hatásaként.
Népviseletünkben a leggyakrabban a piros szín jelenik meg, melyet gyakran társítanak fehérrel és feketével. A kéket sokáig csak a férfiak és az idős asszonyok hordták, a ruharendeletek pedig előírták, hogy mikor és mi viselhető, így a kékposztó például az ünnepi férfiviselethez tartozott. A kékfestő vásznakat sokáig céhes mesterek állították elő, az előállításához szükséges indigófestés technológiája német és morva területekről érkezett hozzánk a 18. században. Napjainkban ezeket a népi motívumokat és formakincseket háztartási textíliákon és egyes ruhadarabokon látjuk visszaköszönni, ezzel is megőrizve kulturális örökségünk egy-egy apró darabkáját. A magyar népviseletek eltéréseit és stílusainak sokaságát hazánk kékfestő illetve hímzőműhelyeiben csodálhatjuk meg.

Kékfestő ruhák

A kékfestés elődje a kelmefestés és a textilnyomás volt, melyhez egy Európában őshonos festőnövényt a festőcsüllenget használták. A 17. században a földrajzi felfedezések nyomán egyre elterjedtebbé vált az Indiából származó indigó, melynek festőanyaga színtartóbb, töményebb és jobb minőségű volt. Ugyanebben az időben kezdtek el terjedni Európa szerte a mintás anyagok és az ehhez szükséges kelmefestők technikák is, így a kékfestéshez szükséges speciális textilnyomás az úgynevezett reservenyomás is. A kékfestés művészetét eredetileg céhek végezték, melyek közül az egyik legismertebb Lőcsén volt.
Erről a területről már 1608-tól maradtak fenn emlékek a kékfestés művészetéről, ipari méretet végül az óbudai Goldberger kékfestő műhelyben öltött. A kékfestő mind a női és férfi viseletben, mind pedig a lakástextilek készítésében nagy szerepet játszott. Az öltözet tekintetében többnyire inkább a női viseletben jelentek meg a kékfestő motívumok, virágok, apró pettyek formájában, de zsebkendőkre, ágyneműkre és abroszokra is rákerültek a jellegzetes minták. A kékfestés az UNESCO szellemi kulturális világörökségének része, a kékfestő motívumokkal készülő ruhadarabok és háztartási textilek napjainkban újra reneszánszukat élik.

Tolnai kékfestő műhely

Magyarország egyik legöregebb még ma is működő kékfestő műhelye az 1810-ben alapított Tolnai Kékfestő Műhely. A műhelyben „szinte megállt az idő”, az eredeti hagyományokat követve a hatodik nemzedéke dolgozik itt a népi iparművészeknek. A műhelyben mai napig a régi eszközökkel dolgoznak, a régi 11 tonnás mángorlóval, két mintázó állvánnyal és négy festőkáddal. Motívumaikra jellemző, hogy kizárólag a régi családi mintafákat használják, amelyből több mint ötszáz darab áll rendelkezésre. Ezek pótolhatatlan darabok, hiszen hazánkban évtizedek óta kihalt mesterség a kékfestő nyomóminta készítő, így nincs lehetőség pótolni a tönkrement vagy elveszett darabokat.

Matyó ruhák

A matyók a 19. század derekától különülnek el környezetüktől, elsősorban színpompás viseletük és gazdag színvilágú hímzőkultúrájuk révén. A tarka, szabadrajzú, térkitöltő hímzést lakástextileken, valamint vászon és bőr viseletükön egyaránt alkalmazzák. A matyó hímzés a leggazdagabb motívum- és színvilágú az országban, akár női, vagy férfi ruházatra gondolunk.
A legjellegzetesebb díszítőelemük a matyó rózsa. Viseletüket az 1950-es éveiben kezdték elhagyni a hétköznapokból, s csak a néprajzi gyűjtőmunkáknak köszönhető, hogy megmaradtak a népviselet, hímzés és hagyomány emlékei. Napjainkban a gazdagon díszített színes ruhákat leggyakrabban hagyományőrző és más ünnepi rendezvényeken alkalmával láthatjuk a helyi közösség tagjain.

Matyó Múzeum, Mezőkövesd

A mezőkövesdi Matyó Múzeumban megismerkedhetünk a jellegzetes matyó népviselettel, szokásokkal és bepillantást nyerhetünk a parasztházakba is. Gyűjteményeinek jelentős részét a viseletek, hímzések, szőttesek képezik; valamint megtalálhatóak benne a paraszti élet eszközei, bútorai, cserépedényei is.

Kalocsai ruhák

Kezdetben úgynevezett kalocsai ütőfával nyomták elő a környékre jellemző motívumok körvonalait a vászonra, majd 1860 körül megnyílt a kalocsai előnyomda, mely népszerűvé tette a lyukhímzés technikáját. Hosszú időn keresztül főleg az úri-polgári háztartások számára készítették az akkoriban még fehér hímzéseket, sok esetben a hímzőasszonyok és leányok maguk rajzolták elő a mintát az anyagon. 1912-ben megnyílt a környékbeli nagyatádi fonalgyár, így az első világháború után a kalocsai hímzés színesedni kezdett. Jelenleg hat főszínt használnak, mintavilágát pedig átjárja a természetábrázolás. A minták, motívumok a házakon alkalmazott falfestés mintáit követték a hímzéseken is.

Viski Károly Múzeum Kalocsa

A kalocsai múzeumban három állandó kiállítást tekinthetünk meg, ezek közül kiemelkedik a néprajzi részleg textilgyűjteménye, mely a 19. század közepétől napjainkig mutatja be a kalocsai népművészet és népviselet különböző korszakainak emlékeit.

Palóc ruhák

A palóc népviseletet leggyakrabban a húsvéti locsolkodás időszakában láthatjuk, amikor Hollókőn a kútvizes locsolkodás elől futnak a leányok libbenő szoknyáikban. Talán ez az egyik legjellegzetesebb képi világ, melyet szinte mindenki fel tud idézni, ha a palóc népviseletről esik szó. A palóc ruhák paraszti népviselete elég kifejező, hiszen tükrözte viselője korát, gazdagságát is. Egy szakavatott szem bizonyos jelekből azt is kifürkészheti, hogy a palóc vidék mely részén jár, hiszen a palóc településeken belül is megfigyelhetőek apró, finom eltérések.

Hollókői Szövőműhely

Magyarország egyetlen olyan faluja, mely helyet kapott az UNESCO világörökségi listáján Hollókő. Ófalujában a Pajtakertben találjuk a Szövőműhelyt, ahol a szövéstechnikák egyik legattraktívabb formáját, a repülő vetélős szövőszéket láthatjuk működés közben. A szövés rejtelmei mellett a kenderfeldolgozás, vászonkészítés teljes folyamatát, a különböző eszközöket, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket és szokásokat is megismertjük, ha ide látogatunk.

Kapcsolódó ajánlatok: